Idézetek a magányról
Amikor vége az utolsó dalnak is, És a varázslat szétfoszlott már, Mi lesz veled? Egyedül hagy a zajos tömeg, Sebzett vagy, és te sem tudod, hol a helyed.
Nekem nincsenek barátaim. Semmim sincs. Semmit sem mondok. Semmi sem vagyok. Azon gondolkodom, mennyi időbe telhet busszal eljutni Arizonába.
Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve.
Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre.
Ezt éneklem a szívért, amelynek nincsen társa a lélekért, amelynek nincs királya a balerináért, akinek néma a tánca.
Megépíted a kis tavadat, de ha a tavad nem kapcsolódik egy folyóhoz, ami nem kapcsolódik egy óceánhoz, végül ki fog száradni. Az csak egy kis pocsolya. Túl soká éltem ahhoz, hogy boldog legyek egy tóban.
Boldogtalan a pillanat, mikor fölfedezi az árva önmagát, s arra gondol, hogy másnak is fontos lehet e kéz, e görbeség, s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.
Némely ember élete elmúlt napjait újra meg újra át tudja élni, csodálatos elevenséggel képes maga körül mozgatni a távollevő embereket, kedve szerint alakítja át a térfogatot, amelyben éppen jelen van, innen van az, hogy a remetetermészetű és magányszerető embereket arról lehet felismerni, hogy soha nincsenek egyedül. Azok a legmagányosabb emberek, akik képtelenek társaság nélkül élni, mert ha egyedül maradnak, a saját lelkük azonnal cserbenhagyja őket.
A szív csöndes szentélyébe fuss hát A világból, mely forrong vadul.
Lehet, hogy azt hiszed, hogy valaki vagy, De az a valaki mit ér valaki nélkül? Itt egyedül csak az van egyedül, Aki annyira szereti magát, hogy végül senkit se lát.
A lényeges, látja, az, hogy az ember ne legyen szabad, és töredelmesen engedelmeskedjék egy nála nagyobb csirkefogónak. Ha majd mindnyájan vétkesek leszünk, az lesz a demokrácia. Arról nem is szólva, hogy bosszút kell állnunk, kedves barátom, kényszerűen magányos halálunkért. A halálban magunk vagyunk, a szolgaság viszont közös. A többiek is megkapják a magukét, és velünk egy időben, ez a fontos. Mindnyájan együtt, végül is, de térdre hullva és lehajtott fővel.
Tél elmúlhat, vihar csitulhat, mert természet rendje, hogy mindenre más jön, de van-e tavasza, csak egyszer is lesz-e az embereknek, apám s anyám szívének.
Vajon ha én tűnnék el egyszer, azt észrevenné valaki?
- Mi semmi? - A magányosság, az semmi! - mondta PomPom. - A kettőnk magányossága, még az is semmi! Bogyó lassan magához tért, már nem suttogott, kíváncsian megkérdezte: - Hogyhogy semmi? - Úgy, hogy semmi, mert van nála nagyobb is! - vágta rá rögtön PomPom. S nehogy abbamaradjon a beszélgetés, gyorsan folytatta: - Mert ugye aki beszélget valakivel, az már nem annyira magányos! Vagyis van nálunk magányosabb is!
Átsírt éjszakák, elvesztett barátok, A világ közepén magadat egyedül találod.
Facebook
Pinterest