Idézetek a magányról
Felhők, esők, viharok, kedvtelenség - mi van még az ember életében? Ez a négy szó a teljes élet foglalata.
Az emberek azt hiszik, hogy ha egyedül vagy, akkor magányos is. Mint minden egyéb feltételezés, ez is hibás.
Nem a hang hiánya, hanem énünk hiánya a csend.
Társtalan voltál, baráttalan, szeretettelen, minden ember előbb-utóbb idegen lett számodra, vagy ellenség. S ha nem bírtad a magányt, s kitártad a karodat mások felé, ellöktek, nem kellettél, vagy megriadtak tőled, mert látták, hogy menekülsz hozzájuk.
Várakozás a legjobb dolog a világon, főleg ha valaki "olyanra" vársz. Várakozás a legrosszabb dolog a világon, ha valaki olyanra vársz, aki messze jár. Várakozás a legjobb dolog a világon. Az azt jelenti, van remény.
Manapság egyre ritkább az igazi barátság. Hogy miért van ez így? Nem tudom. Az emberek valahogy magányosak maradnak. Ismerősei, jó ismerősei még csak akadnak az embernek, de olyan barát, aki előtt hangosan gondolkodhat...
Most ébredek. S már hallom újra, látom, amit nem láttam az előbb: ágyam fejénél vigyázni a villanyt, kis órámban a ketyegő időt: a valóság magánya visszahódít és ami egy volt a fél éjen át, most ketté válik és mint két kísértet nézi egymásban két élet magát.
Magányosnak és szomorúnak érzem magam, szükségem van a megnyugtatásra, hogy számítok neked, hogy helyem van a szívedben, még ha pillanatnyilag azt választod is, hogy mást csinálsz, mint hogy velem légy.
Nem tudta már, mi a magány, a kivetettség vagy láthatatlanság. A hold neki sápadt, a csillagok neki szikráztak, a szellő az ő tarkóját hűsítette, s a szájába illesztett fűszállal most már akkor zenélt, amikor csak kedve támadt. Nem volt többé magányos. Ő maga volt a magány, ami, akár egy hatalmas lélegzet, szerteáradt a földeken, s amit senki sem látott, és mégis mindenki érzett, amikor az életére gondolt.
Az ember a cselekedeteiben éli ki a sehová sem tartozás élményét. Méghozzá úgy, hogy igyekszik azt tenni másokkal, amit vele tettek. Nem képes elhinni, hogy önmagáért is lehet szeretni őt.
Magányos vagyok ember a holdon cédrus a Libanon tetején.
A magány föloldhatatlan jégtömb. Előbb-utóbb megérkeznek rendre a test gyötrelmei, a lélek fogvacogtató látomásai. S akkor úgyis magára marad, egyedül vergődik minden ember. S vigasztalásul még csak annyit: előbb-utóbb elcsitul a sugárzás is, és az ürességben már csak a hiánya fáj.
Egyedül lenni - ez a lélek tápfolyadéka. (...) Élvezd az egyedüllétet, amely lelked tisztaságát és szárnyad hímporát őrzi.
Sosem voltam magányos. Magányom tele volt Szemekkel, tele volt surranásra kész Figyelemmel, olyan magány volt, mint a lomboké, s benne madár is énekelt, mozdulatlan csőrrel a titkos belső hallásnak néma dalokat.
Facebook
Pinterest