Idézetek a magányról
A hatalom, még ha feltételes is, még ha hajszálon függ is, félelmet kelt és ürességet teremt, megfoszt az emberi kapcsolatoktól és magányra kárhoztat.
Úgy éreztem, mintha egy óriási szakadék szélén álltam volna, és nem volt senki, aki visszahúzzon. Senki, akit érdekeltem volna, vagy aki egyáltalán észrevett.
Minden megszakított kapcsolat egyben veszteség is, és bár indokolhatjuk azzal, hogy a másik miatt történt, a hiány a mi életünkben is jelentkezni fog.
A társas magány érzelmileg ugyanolyan stressz, mint a valódi egyedüllét. Bár a ténylegesen egyedül élők azt szokták gondolni, hogy azért jobb azoknak, akiknek egy közös lakáshoz van kulcsuk, ez sokszor nem így van.
Elidegenedtem a családomtól, egyedül hajózom az élet vizein. Majd meglátjuk, hol kötök ki.
Az egyedüllét nem csupán az egyedül élők osztályrésze. Sok házaspár él egy fedél alatt, érzelmileg azonban teljesen elszigetelődve egymástól.
Mit is mondhatnék: magamra hagyott a világ, körülfalaztak az évek, s a repedéseken csak a könny, csak a bánat szivárog át.
Sokszor az jár a fejemben, egyedül maradtam, Túléljük a telet és majd szeretünk tavasszal.
A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak.
A magány: szent állapot. Nem akkor, ha valaki végleg benne marad, hanem akkor, ha időnként, átmenetileg, megvalósítja.
Az ember rettenetesen fél egyedül maradni, ezért kell neki egy társ, egy életszövetséges. Benne marad akár egy halott kapcsolatban is, hogy ne legyen magányos.
Magamra hagy a vasárnap délután, távolságok börtönajtaját zárva rám. minden idegszálammal nyújtózkodom utánad, drága, ahogy a fák ágai kapaszkodnak még görcsösen a nyárba, s várlak, ahogy évek óta hiába várom, hogy bekopogjon egyszer egy barátom pirosló arccal, váratlanul hozzám.
Minden ember egyedül van, mind fütyül a másikra, és a fájdalmunk egy lakatlan sziget!
Folyton feledjük, milyen magányos is tud lenni, ha utazik, az ember. Elbúcsúzik, vodkát iszik holdfénnyel a városi bárban s az idegen rakparton önmagával találkozik a szélben.
Kettőnek még a veszedelem is könnyebb, (...) de egyedül, egyedül néha még az öröm is milyen nehéz.
Facebook
Pinterest