Idézetek a magányról
Mert aki végkép senkié, Az mindenki falatja. Pusztíts hát szörnyű szerelem. Ölj meg. Ne hagyj magamra.
Elhúzódva mindörökre csöndesen magadba révedj, amíg meddőn mennydörögve évre év jön, évre év megy.
Mindig a kín volt ólmos ostorom, mindig magány a mély monostorom.
A másik magányába nem szabad belegázolni.
A magány egész életemben elkísért. A kocsimban, otthon, bárokban, mindenütt. Isten magányosnak szánt engem.
Magam vagyok az örökös magányban. Akár a víz. Akár az anyaföld.
Egy gyerek a terített asztal mellett is éhezhet.
Minden nap éj, míg nem látlak, barátom, S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.
Magányt lélegzek, magányt öltök magamra, magányt ürítek.
Éjszaka senki. Nappal ezernyi idegen. És a magány annyira kézzelfogható, hogy már úgy érzem, mintha valami élő és kemény dolog lenne, ami kitölt minden sarkot és utat.
Roppant előkelő benyomást kelt (...), ha egy férfi egyedül járkál, mintha csak azt mondaná: nincs olyan nő, aki megfelelne nekem.
Gyermekkoromtól fogva nem Olyan vagyok, mint más. Szemem Nem úgy lát, nem közös kutak Habja bennem az indulat. Nem közös forrásból ered Bánatom. Gyújtva szívemet Más fokra izzik örömöm. S ha szeretek: azt is külön.
Bennünk, bent, nincs részlet s határ, nincs semmi tilos; mi csak mi vagyunk, egy-egy magány, se jó, se rossz.
Sírok, sírok, mindíg csak egyedül, és senki meg nem értett még soha. Oly ismeretlen ez a Nagyvilág, s olyan borzasztó a sötét szoba.
Hiányzik nekem, hogy én is hiányozzak egyvalakinek.
Facebook
Pinterest