Idézetek a képzeletről
Az emberi agy a világ leggyorsabb számítógépe.
Az energia követi a gondolatot; afelé haladunk, amit képesek vagyunk elképzelni és e határokon nem juthatunk túl. Tapasztalatainkat a feltételezéseink, az elvárásaink és a hiedelmeink színezik, teremtik meg; ha megváltoztatjuk elvárásainkat, az élet összes aspektusával kapcsolatos tapasztalatainkat is megváltoztatjuk.
Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat.
Túl könnyű azt mondani: "mi lenne, ha", és lefesteni egy tökéletes világ képét.
Nézd: testet ad a szélnek a hó!
Mese-zajlás volt. Még élt a Mese S egy tavaszon én valakire vártam. Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam, Parthoz sodort egy illatos mesét, Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat. Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép, Új mese volt ez s az árny csodasápadt. Mindig szerettem árnyat és mesét.
- Ha folyó lennék - jelentette ki -, nem szeretnék az Illinois, vagy valami ilyen folyó lenni. Én csak a Mississippi lennék. - Miért? - kérdezte Andy kapitány. - Mert az Illinois mindig ugyanaz. A Mississippi mindig más. Olyan, mint egy ember, akiről sohasem lehet tudni, hogy mit csinál legközelebb s éppen ez teszi érdekessé.
Az elvont gondolatok az embernek abból a képességéből származnak, hogy az öntudat, a lelkiállapot bizonyos pillanataiban átviszi őket az emlékezetbe.
Azt képzeltem, hogy kívülem senki és semmi sem létezik az egész világon, hogy a tárgyak - nem tárgyak, hanem képzetek, melyek csak akkor jelennek meg, amikor rájuk irányul figyelmem, és mihelyt megszűntem rájuk gondolni, ezek a képzetek nyomban eltűnnek. Szóval Schellinggel egyeztem abban a meggyőződésben, hogy nem a tárgyak léteznek, hanem a hozzájuk való viszonyom.
Nehéz eldönteni, hogy álmaink következnek-e a gondolatainkból, vagy gondolataink az álmainkból.
Amikor felnézek az égre, én nem figurákat látok. (...) Azok ott az előttünk eltávozottak lelkei, akik figyelnek minket.
Álomban mindig egészen enyém vagy. S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
Kört alakítottunk és szorosan fogtuk egymást. Mélyen egymás szemébe néztünk. Forogni kezdtünk. A szívünk, a lélegzetünk egy ütemre mozgott. Forogtunk és forogtunk, míg a szellemszárnyak ki nem nyíltak Mina hátán és az enyémen, míg azt nem éreztük, hogy felemelkedünk, az üres levegőben forgunk és táncolunk.
Egyszerre, mint árny, tűn el az imádott, És mint a rózsafelhő, nem sajátod; - Perc a tiéd, egy perc, az isteni!
A szent estén majd eljövök ide. Álmaim szekerébe fogatok És szólok fantáziám táltosához: Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok, És álomhintón eljövök - ide.
Facebook
Pinterest