Idézetek a képzeletről
Nem baj, ha ez nem valóság, nem baj egyáltalán, csak hadd álmodjam. Maradnék még: amíg átitat és új életre kelt a különös varázslat. Mintha visszataláltam volna a lelkem sarkában gubbasztó, édes mesével találkozó lényhez: - hogy hívnak? - szépség a nevem -, s mintha egymásba vesztünk, eggyé olvadtunk volna. Ringass, szépség! Semmiféle műkábulat, álszédület nem érhet fel hozzád; olyan vagy, gyönyörű, mint a szerelem.
Mindig hajlunk rá, hogy nem létező dolgokról fantáziáljunk, s hogy ne lássuk meg azokat a nagy tanulságokat, amelyek pedig majd kibökik a szemünket.
Olyféle emlékképek törnek rá és zúgatják meg vérét, amelyek valóságosan sosem estek meg vele, de megtörténtükre mindaddig vágyódott, míg hiányuktól ki nem égett.
Életünk java része képzelgésekkel telik, úgy suhannak el előttünk mint a települések vezetés közben. Néha megszédülünk, ha valamelyik álmunk valóra válik és tudjuk ez a pillanat több mint elröppenő illúzió. Tudjuk, hogy ez a pillanat minden mozzanatával együtt örök marad.
Ha vágyaid és képzeleted ellentmondanak egymásnak, mindig a képzeleted győz.
Ha az ember semmi módon nem jut el a szükséges tudásig, a végén azt kérdi: "ki tudja, mi lesz?" - és a képzelet ad rá választ.
Minden csak mese. Amiben hiszünk, amit ismerünk, amire emlékszünk, sőt amiről álmodunk, az is. Minden csak mese, történet, amelyben események és szereplők vonulnak fel, és érzelmi tartalmakat közölnek egymással.
A meghiúsított kívánság a fantáziálás kezdete. Minden gyerek nagy akar lenni; a környezetében minden tényező azt sugallja, hogy kicsi. A gyerek úgy győzedelmeskedik a környezetén, hogy elmenekül; szárnyakon repül és a fantáziában éli ki az álmait.
Megállapítottam, hogy a csillagok nem állandóak. Elolvadnak. Saját szememmel láttam, hogy éppen a legszebbek közül egyik-másik elolvadt, és lefutott az égről. (...) Ezért minden éjjel virrasztani szeretnék, hogy nézzem és őrizzem, amíg csak ébren tudok maradni. Így legalább emlékezetembe vésem a ragyogó égi mezőt. Ha majd egyszer eltűnnek, akkor legalább gondolatban vissza tudom képzelni az égre a pompás csillagok miriádjait, újra felragyogtatom és könnyeim káprázatában duplán látom őket.
Minden nagy teljesítmény egy álommal kezdődik. A tölgyfa alszik a makkban, a madárka vár a tojásban, és a lélek látomásában egy ébredező angyal mozdul. Az álmok a valóság magjai.
A képzelőerő igazgatja a világot.
Szökünk is, lelkem, nyílik a zár, az értelem szökik, de magára festi gondosan a látszat rácsait. Bent egy, ami kint ezer darab!
Hát csakugyan létezik olyan világ, amelyben parányi, jelentéktelen városkák határában ősi, legendás lények rohangálnak, hogy mitikus szörnyetegekkel küzdjenek meg? Minden képtelen mese igaz lenne? Léteznek még egyáltalán épelméjű, hétköznapi dolgok, vagy az egész világ csak varázslatból és kísértettörténetekből áll?
A gondolatok, mint láthatatlan felhők vonulnak bennünk. Ők határozzák meg, hogy mi történik velünk.
Mi valós és mi nem? Ismerni a különbséget a valós és nem-valós között - ez az igazi bölcsesség, ez a megvilágosodás. Életünk legnagyobb eredménye pedig, ha meg tudjuk húzni a vonalat, ha különbséget tudunk tenni a létező és nem-létező között, ez az az út, ami a végső megszabaduláshoz vezet.
Facebook
Pinterest