Idézetek a képzeletről
A képzeletáramkör úgy van kialakítva, hogy a legminimálisabb ingerre is reagáljon. A könyvek alapvetően huszonhat fonetikai jelből, tíz számjegyből és körülbelül nyolc írásjelből állnak - az emberek pedig megnézik ezeket, és látják maguk előtt a Vezúv kitörését vagy a waterloo-i csatát.
Az egész világ megváltozott. Csak a tündérmesék maradtak a régiek.
A betelt valóság, akármilyen szörnyű is, soha nem tud úgy fájni, mint a ki nem elégített képzelet.
Szállni kéne szárnyak nélkül, Álmodozni álmok nélkül.
Szüntelenül működik bennem egy elképzelt világ, és az a fontosabb. Ez az élet itt szürke, vacak és ostoba!... Nem tudom, van-e másik... Biztosan van, mert én állandóan abban járok.
Az "illúzió" szónak seregnyi jelentése van, s némelyik illúzió bizony igencsak csábító. Példának okáért csábító illúzió, hogy szerelmünk örökké fog tartani. Vagy az az illúzió, hogy soha nem halunk meg. Vagy, hogy a tudatlanság áldás. Buddha meglátta az effajta csábításokban rejlő veszedelmet. Ritkán szólt keményen, ám el tudom képzelni, ahogy sorra pukkasztotta ezeket a buborékokat: a szerelem igenis véges, mindenki meghal, a tudatlanság igenis az ostobasággal egyenlő.
A háborús történetek elmesélésének egyik leghatásosabb módja az, hogy nem meséljük el. A civilek ilyenkor kénytelenek mindenféle hőstetteket elképzelni.
Csak az nem fél, akinek nincs fantáziája.
Az égen minden csillag kivirágzik egy éjen, ha titkukra lesel álomszemeddel. A föld hínáros. Föléje lebbenj!
Ha valaki el akarja mesélni a történetemet, arra fogom kérni, hogy kezdje úgy, ahogyan a tündérmeséket szokás kezdi: Volt egyszer...
Húsból és csontból felépülő birodalmunk határain belül határtalan őserdőt találunk, amelyet napfényes tisztások törnek át. A nyílt tisztásokon pedig vidámparkok, állatkertek, cirkuszi sátrak, könyvtárak, múzeumok és színházak várnak, újabb és újabb vidékek tárulnak fel, különösebbek még a Mars tájainál is.
A gondolat a tér szárnyaló madara, amely a szó kalitkájába zárva kitárhatja ugyan szárnyait, de repülni nem tud.
Különös, a kölyökkor elveszett, megfakult, letörölt hímpora utáni vágy váltotta ki a legfájóbb nosztalgiámat. Hiszen az tesz mindent olyan ragyogóvá, édessé, kívánatossá, az tartja távol a vaskalap józanságot, köznapiságot, unalmat. Az teszi velünk a varázslatot: míg velünk van, úgy tudjuk, a meséből származunk, álomi szabadon. Csodát tenni és érteni egyaránt képesek vagyunk.
Azt hiszem, kezdem érteni a vámpírizmusról terjengő legendák logikáját: ha valakit vámpír mar meg, maga is azzá lesz. Ha valaki átéli a borzalmak netovábbját, a rettegéstől maga is megtébolyodhat. Elszabadul benne valami, s vagy szót kér idővel, hogy pusztítson, vagy rejtve marad. A métely bejutott, az elmébe fúródott.
A lelked nehéz, az életed is nehéz, de fölfedezed, hogy szárnyaid vannak! Lassan megrebbented őket, elkezded mozgatni, egyre gyorsabban, és merészebben mozgatni - és fölszállsz! És elhagyod a földet, mocsarat, és minden bánatot, gondot, nehézséget. És szállsz! Repülsz! Tiéd a kék ég. És a csillagos ég. A végtelenség... Nem köt semmi. Sem a saját lelked, sem egy vesztébe rohanó világ, sem egy beteg társadalom gondja. Szabad vagyok - ez öröm. És ami még csodálatosabb érzés: végre hazataláltál!
Facebook
Pinterest