Idézetek a halálról
A Mennyben számomra nincs hely még, mer' oda nem elég ilyen kis végzettség! Bár jó barátom a főnök rég, túl alacsony vagyok, és távol az ég...!
Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.
Ha a fa élte megszakad, Egy percig éli túl virága.
Nem félek a haláltól, bármikor megfelel, nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól? Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
Úgy volt, hogy mindig a másik hal meg, Más bolondul meg, mi meg sosem.
A sötétség csak ahhoz ér hozzá, aki behívja magához.
Milliók vágynak halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon.
Mármost, ha én jómagam azt hallom, hogy valaki meghalt, egyszerűen vállat vonok, és azt mondom, amit a tralfamadoriak is mondanak a halottakra, ez pedig az, hogy: Így megy ez.
A lét legfőbb értelme számomra csakis az lehet, hogy van, nem pedig, hogy nincs, vagy többé már nincs.
Hol az igazság, hol az érvelés? Hol az álmodás, hol az ébredés? Mind el kell menjünk, nincsen magyarázat. Jó volna tudni, hogy a túloldalon várnak.
Itt ül az idő a nyakamon, kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok, ha nem kísér senki utamon. Arcom mossa eső és szárítja a szél, az ember mindig jobbat remél, porból lettem, s porrá leszek, félek, hogy a ködbe veszek.
Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón.
Tartsd észben, hogy sok ember hal meg a hitéért; tulajdonképpen elég mindennapos jelenség. A valódi bátorság az, ha életben maradsz, és szenvedsz azért, amiben hiszel.
Csak egy nap az élet és lassan bealkonyul. A játéknak vége s a függöny lehull.
Olyan közel kerülni hozzád Hol nem érezni már a súlyát másnak Csak testedét mikor meghaltál S lepelnyi terhét a feltámadásnak.