Idézetek a háborúról
Csak harcolni könnyű azzal, akit nem ismersz, békét kötni lehetetlen.
Elcseszett huszonegyedik század - odáig fejlődtünk, hogy meghódítjuk a világűrt, miközben a saját földünkön nem tudunk rendet tenni. Mi, a "civilizáció csúcsa", a szofisztikált életvitel megtestesítői, tétlenül nézzük, ahogy hús-vér emberek még ma is (...) lelövik, lebombázzák egymást elvekért, hatalomért vagy néhány száz négyzetméter földért.
Háború idején megváltozik az értékrend, az ősi ösztönök törnek elő, és elnyomják a civilizációs beidegződéseket. Az életben maradás lesz az első számú szempont, minden más e mögé sorolódik.
Egy sebesült, halott nő látványa elviselhetetlenebb, s inkább válhat szimbólummá, mint a férfi, akinek feladata a család és a haza védelme, és ennek érdekében "normális" áldozatnak számít még az élete feláldozása is.
Mindig azt hittem, hogy minden ember ellenzi a háborút. Aztán rájöttem, van, aki nem, de annak nem kell odamennie.
A háborúban létezik egy bizonyos határ, ameddig elodázhatod a döntést. Ám egy ponton túl döntened kell. Vagy te halsz meg, vagy az ellenfeled.
A háborúban olyan az ember élete, mint a virág; elhull, és maga sem tudja, hogy miért.
Egy katonaember számára nincs szebb annál, ha az életét áldozhatja a hazájáért.
Kevesen értik meg, hogy sok esetben a semmittevés, illetve a várakozás az egyetlen helyes magatartás. A stratégia nem sakkjátszma, ahol minden lépést ellenlépésnek kell követnie. A stratégiában nem szükségszerű az ellenlépés, ott várakozni is lehet.
Egyórai sakkban, öcsém, átéli az ember egy igazi csatának minden forgását, minden tüzét.
A háború ezer veszélye eltarthat három századig, nyersz dél felé, veszítesz éjjelen. Az ember végül csak veszít. Kabátja rongyos, nadrágja keshedt, lopják a zsoldját főkutyák, de csoda végül mindig eshet. Haladjunk hát rendbe csak tovább! Új tavasz jön, zöldül a fű, friss zöld borul a hantra már, de aki még nincs föld alatt, kapcát cserél és talpra áll.
Olyan nincs, hogy a csatának csatával vethetnél véget. (...) A harc önmagát gerjeszti. A háború tökéletes fenevad. Vért ont, erőszakkal megsebzett húst harap, és attól gyarapszik.
Miért harcolnak egymással az emberek? Miért gyűlnek össze százezrek, milliók csupán azért, hogy kölcsönösen legyilkolják egymást? Vajon ezek a harcok haragból származnak, vagy félelemből erednek? Vagy a félelem és a harag ugyanannak a léleknek más-más oldalát mutatja?
A hírekben nap mint nap halljuk, hogy mi folyik a világ számos pontján, de lepereg rólunk, mert a halottak eközben számokká degradálódnak. (...) Az emberekhez csak az jut el, hogy valahol már megint öldökölnek, megint meghalt tíz ember - de abba már nem gondolnak bele, hogy az is valakinek az anyja, a testvére vagy a szerelme volt. Hogy egy egész világ pusztul el egy ember halálával.
Ahol bűnösök háborúznak, ott mindig a gonoszabbik győz, és a kevésbé gonosznak megadja az Isten a módot, hogy a legyőzetés megaláztatásában és szenvedéseiben közelebb kerüljön az igazsághoz, és megtalálja az egyenes és tiszta utat, amelyik a békességhez vezet.
Facebook
Pinterest