Idézetek a háborúról
Egy helyen le kell vetnünk magunkat a hóba, hagyva, hogy a tank átguruljon felettünk, ahogy azt a kiképzésen tanították. A rémülettől tébolyultan a hóba préseljük magunkat. Nyikorgó, csattogó, morajló tonnák tízei vágtatnak át felettünk. A hideg acélpotroh a hátunkat súrolja, a lánctalpak közönyösen a fülünkbe susogják: ha most nem, akkor majd legközelebb. Soha többé nem leszel normális egy ilyen élmény után. Kezed-lábad remeg, a nyelved akadozik, a tekinteted réveteg. Nem akarod elhinni, hogy még élsz.
Ez a háború. Az ember arra fecsérli az idejét, hogy találkozik egy sereg fickóval, akit nem lát többé.
Akik a békés forradalmat lehetetlenné teszik, azok miatt válik a véres forradalom elkerülhetetlenné.
Ki dönti el, hogy ki éli túl? Ki dönti el, hogy ki pusztul el? Értelmetlen az egész. Tessék, itt állok védtelenül, és egyetlen árva golyót se kapok, egyetlen árva golyót se. Miért? Nekik miért kellett meghalniuk, ha én most itt állhatok és a hajam szála se görbül!?
A háború sajátságosan emberi tevékenység, és azt hiszem, hogy amíg lesznek emberek, addig lesznek háborúk is.
Ha a vér az élő testben kering, értelemszerűen az élet jelképe. Ám ha kiontják, a halállal válik egyértelművé, a gonosz tettet és az elmúlást, az erőszakos véget jelképezi. A vér az erőszak jele is - a háborúé.
Látom a szemetekben ugyanazt a félelmet, ami engem is környékez. Eljöhet az az idő, amikor cserben hagyjuk barátainkat, felbontjuk szövetségeinket, de ennek nem ma jön el a napja. Mert ma harcolni fogunk, mindazért, ami számotokra kedves ezen a földön. Küzdjetek meg, Nyugat Hős Népe!
Tudják, kik öröklik majd a Földet? A fegyverkereskedők. A többieket túlságosan leköti egymás meggyilkolása.
A háború a legrosszabb módja annak, hogy ismereteket gyűjtsünk egy idegen kultúráról.
Azok, akik a háború idején voltak gyerekek, gyanakvással viszonyulnak az emberekhez.
A háború a figyelem és a gyanakvás melegágya. Az éhség, a szomjúság, a halálfélelem feleslegessé teszi a szavakat. Tulajdonképpen nincs is szükség rájuk.
A háború idején nem a szavak beszéltek, hanem az arcok és a kezek. Az arcokból megtudhattad, segíteni vagy ártani akarnak-e neked a körülötted lévők. A szavak nem segítették a megértést. Az ösztönök közvetítették a helyes információkat. Az éhség visszaveti az embert az ösztönök, a beszéd előtti nyelv szintjére. A kezet, mely egy darab kenyeret vagy egy vízzel teli konzervdobozt nyújt feléd, amikor már térdre rogytál a gyengeségtől, sohase felejted el.
A háború teli van szenvedéssel, bánattal és kétségbeeséssel. Azt gondolnánk, ezek a gyötrő érzések részletes leírást igényelnek, de valójában minél nagyobb a szenvedés és minél erősebb a kétségbeesés, annál fölöslegesebbé válnak a szavak.
A háborúban bármelyik fél is hívja magát győztesnek, nincsenek győztesek. Mindenki vesztes.
A háború azért borzalmas, mert az emberi élet szentsége, értéke elé valamilyen más ügy, tárgy vagy eszme kerül!
Facebook
Pinterest