Hugh Laurie

Sokkal jobban akartam, hogy ez a darabka valóság álommá váljék, mint amennyire valaha azt akartam, hogy bármely álmom valóra váljék.

A férfiaknak nincsenek céljaik. Így aztán kitalálnak párat, és felállítják azokat egy focipálya két végében.

A háborúban bármelyik fél is hívja magát győztesnek, nincsenek győztesek. Mindenki vesztes.

A fájdalom egy esemény. Megtörténik veled, aztán foglalkozol vele, ahogy akkor éppen tudsz.

A fájdalom olyasvalami, amit saját magunknak okozunk. Mások tehetnek veled egy és mást - megüthetnek, megkéselhetnek, megpróbálhatják eltörni a karod -, de a fájdalmat te magad hozod létre.

A halál és a traédia az életünk minden másodpercében ott lóg a fejünk felett, és próbál eltalálni minket. És sokszor elhibáz.

Biztos tudod, milyen az, amikor magával ránt a dolgok folyása. Normál esetben a szavakat az agy a száj felé küldi, és valahol útközben az ember rászán egy pillanatot arra, hogy leellenőrizze őket, csak hogy lássa, tényleg azok lettek megrendelve, meg hogy szépen be is vannak csomagolva, hogy aztán bebugyolálva a szájpadlás felé tessékelje őket, majd ki a friss levegőre. De amikor az embert magával rántja a dolgok folyása, a dolgok ellenőrzési része gyakran kiesik...

Éppen olyan ez, mint a kutyatulajdonosok! - magyarázta Solomon. - "Ó, az én kutyám soha nem bántana senkit!" Mind ezt mondja. Aztán egy szép napon azon kapják magukat, hogy azt mondják: "Ilyet azelőtt sose csinált!" - Rám nézett és látta, hogy felvont szemöldökkel nézem. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy igazán soha, senkit nem ismerhetünk. Senkit és semmilyen kutyát sem. IGAZÁN nem.

Nem szeretek hátra nézni, meg a múlton rágódni. Sokkal jobban érdekel a jövő. Olyan vagyok, mint az aranyhal: azt látom, ami közvetlenül ott van az orrom előtt.

Voltam már börtönben. Csak három hetet, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-drukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra meg az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.

Képtelen vagyok bármi értelmeset mondani. Merthogy nem írtam köszönőbeszédet. Kár, hogy ilyesmit nem lehet készen venni. Itt egy erős piaci rést látok. Egy Dolce & Gabbana-beszéd biztos nagyon szép lenne.

Ha a forgatáson eltüsszentem magam, 40 ember jön mindjárt valami csodagyógynövénnyel. Bokszolni is azért kezdtem el, mert ez az én válaszom azokra a figurákra, akik fehér pizsamában egymás chi-jét tapogatják.

Motorral járok munkába. Farmer, csizma meg egy bőrkabát, ami annyit nyom, mint én. Ha fekete lenne, azt lehetne hinni, hogy Brando-komplexusban szenvedek. Pedig nem.

A lányok bonyolultak. A hozzájuk járó használati utasítás 800 oldal, amiből legalább négy fejezet hiányzik, rosszul van fordítva, és alig érthető.