Idézetek a fájdalomról
Megállt az Élet. Már semmi nem volt olyan, mint azelőtt. A nap sugarai nem értek el hozzám, és a Kolostor kertjében pompázó virágok illata sem érintett meg többé. Nem láttam a bárányfelhőkkel borított kék eget és a zöldellő fákat (...). Nem érdekelt a jelen és nem foglalkoztatott a holnap. Megszakadt a szívem.
Csak a fájdalom segíti a növekedést..., de a fájdalom a szívből, a mellkasból jön. Aki kiutat keres, vagy visszasír dolgokat, az veszteségre van ítélve.
A fájdalom is érték, nem csak az öröm. A fájdalom az, ami megállítja, arra kényszeríti az embert, hogy végiggondoljon dolgokat, és hogy képes legyen másokat megérteni. Nem azért születtünk le a földre, hogy csupa öröm érjen bennünket, hanem hogy megváltozzunk, hogy bizonyos problémákra magunk körül megoldást találjunk.
A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel mindig, de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol, barátokkal vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem érzed, nem fáj. Aztán történik valami, te meg összeroppansz. Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg kiderül, hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van gyengeség, mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és megéled, feldolgozod, átéled.
Izraelben van egy panaszfal. A siratófal. (...) Nincs szívszorítóbb látvány, mint amikor valaki a kövekkel beszél. A kövektől kér. A köveknek sírja el a bánatát. Még mindig jobb, mintha egy embernek mondaná, mert mi, mai emberek, érzéketlenebbek vagyunk, mint a kövek.
Nem a fájdalommal van baj. A fájdalom kínoz, de nem pusztít el. A gond a magány, melyet a fájdalom szül.
Van az a fájdalom, ami nem megöl, hanem meggyógyít.
A tudományok szent mágus-talárja bűvészek olcsó köpenyévé vedlett, mely a halált és a bűnt fabrikálja embersebek gyógyító irja helyett... Minden találmány új kereszté válik s minden keresztnek új fájdalma van... minden fájdalom új vért harmatoz, és minden új vér, új Júdás-arany...
S te oh isten, ne küldj hervadt Életemre uj tavaszt, Nem kivánok tőled üdvöt, Nem kérek tőled vigaszt. De ha nálad a kegyelem, Ha nálad az irgalom: Akkor engedd, hogy e siron Öljön meg a fájdalom.
Azért szenvedsz. Mert nem tudod, mi bánt. Ha az okát látod, megérted, és már nem is oly nagyon fáj. Szenvedésre vagyunk teremtve, nincsen olyan bánat, mely természetellenes és elviselhetetlen.
A leggyötrőbb fájdalom: az önvád fájdalma.
A régi fájdalmak nem múlnak el. Sőt, ezek formálnak minket, ezekbe kapaszkodunk, amikor határhelyzetekben kíméletlenek és érdesek leszünk.
Néha megkönnyebbül az ember, ha a testi fájdalom rövid időre fölébe kerekedik a lelki szenvedéseinek.
A sebhelyek tengerében az első vágás a legmélyebb.
Mint égve felejtett lámpában a villanykörte izzik bennem a fájdalom bár lennél porcelánedény összetörnélek keresztet vetek a táj homlokára amerre mentél visszafordíthatatlan az út mint a folyó kétszer nem léphetsz bele ugyanabba a tévedésbe.
Facebook
Pinterest