Idézetek az emberismeretről
A világ az a hely, ahol a dolog nem az, ahogy van, hanem ahogy hat. A világban az embert nem valódi élete, hanem színészi teljesítménye szerint ítélik meg.
Az ember asszimilációs képessége határtalan. Haeckel azt mondja, ha nem ég hamuvá, az ember a poklot is órák alatt megszokja.
Nem baj, hogy az emberek nem ismernek engem; a baj az, ha én nem ismerem az embereket.
Hiszek a jóban, ebben a tünékeny és megfoghatatlan fogalomban, és hiszek a rosszban is; azok tulajdonsága ez, akik bizonyosnak vélik magukat az igazságban.
Mindannyian teszünk olyasmit, ami miatt szomorúak vagyunk, vagy amit később megbánunk. Valójában nem is lennénk emberek, ha nem követnénk el icipici hibákat újra és újra.
Ha egy kicsit felelőtlen tudna lenni... Mennyivel jobb azoknak, akiknek szerencsés kutyatermészetük van: bármi éri őket, megrázzák magukat, s lepereg róluk a gond, mint kutyáról a víz, s utána megkönnyebbülten futnak tovább.
Életünk olyanná vált, hogy azon már nem lehet nevetni. Egy őrült emberen - bármit művel is - nem lehet nevetni. Az őrült nem mulatságos.
Anyám, aki szerette az egyszerű kifejezéseket, még formálta kissé a gondolatot. Azt mondta: - Minden ember speciális módon hülye.
Az embert nehéz becsapni. Nem lehet azt mondani neki, hogy eredj erre, itt kapod a többet. Egy idő múlva rájön a csalásra, és akkor vége. Az ember pedig egészen elképzelhetetlenül életéhes lény. Mindig odamegy, ahol több életben van része. (...) Mindig a több kell, a ragyogóbb, a tüzesebb, az érdekesebb, a komolyabb, az izgatóbb, a hatásosabb, a megragadóbb.
Hányaveti természetű emberek, akik azzal dicsekszenek, hogy értik a dörgést, és mindenre egyformán alkalmasak; kalandokra való képességeik óriási terjedelmét azzal a szólással szokták kifejezni, hogy ők a "fej vagy írás", játéktól az emberölésig mindenhez értenek; s e két ellentétes véglet között valóban meglehetősen hosszú és sokat magában foglaló sora van a dolgoknak.
Azt hittem, bezártam az elmém, hogy nehogy valaki meglássa, de ez a nő lát engem. Fogalma sincs, hogy a maszk mögé nézz, de mégsem fordul el.
Valamennyi egyetemi sznob között a leghitványabbak azok a szerencsétlenek, akik attól a vágyuktól esnek végromlásba, hogy majmolják a tehetősebbeket.
Nem tudod, hogy minden keresztény lélek, amely becsülettel dolgozik a maga kis körében - akármi legyen is az -, túlságosan rövidnek fogja találni halandó életét ahhoz képest, hogy milyen töméntelen lehetőség van benne arra, hogy hasznossá tegye magát! Nem tudod, hogy semmi megbánással jóvá nem tehetjük egy élet elmulasztott alkalmait? Pedig én elmulasztottam.
Ha ismernéd az emberi szív titkát, azt is tudhatnád, hogy gyakran olyankor gúnyolódik az ajkunk, mikor szégyelljük mutogatni lelkünk sebeit. Gúny és könny bújócskázó testvérek! A sírni szégyenlő gúnyolódik, amíg sokan látják, de ha magában marad, könnyei előtörnek.
Maga talán egy magányos, zárkózott, kóbor-loncsos (romániai) farkas, aki képtelen belenézni egy nő szemébe. Olyan valaki, aki piszkosul fél az igazi találkozásoktól. Olyan valaki, akinek létszükséglet, hogy folyton valami képzeletbeli világot teremtsen, mert nem ismeri ki magát a tárgyias, élhető, megragadható, valóságos világban.
Facebook
Pinterest