Idézetek az emberismeretről
Ilyen az ember, nem az ő hibája, a Jóisten teremti ilyenre vagy olyanra az embereket, az ember nem sokat tehet erről.
Mindenkiben két ember lakik, az a másik néha napokig áll elrejtőzve, mint valami árnyék vagy kísértet a padlás kéményéhez lapulva, de nyomban lejön a padlásról az első pohár bor után.
Bár néha csak nagyon kis különbség van egy kiugróan sikeres és egy kevésbé sikeres ember képességei között, mégis általában nagy különbség van a róluk alkotott véleményeink között.
Ha az emberi agy megbomlik és bűnre hajlik, akkor nincs veszedelmesebb lény a földön az embernél.
Az ember egyszerűen van felépítve. A fogaskerekek mindenkinek ugyanolyanok a fejében. Itt van a vágy a jobb életre, itt a félelem, itt a bűntudat. Több fogaskerék pedig nincs is az emberben. A kapzsikat kísértésbe kell vinni, a rettenthetetleneket bűnbe, a lelkiismeretesekre rá kell ijeszteni.
Míg az emberi intelligencia néha képes kreativitásában és kifejezőerejében szárnyalni, az emberi gondolatok nagy része nem eredeti, hanem kicsinyes és behatárolt.
A legtöbb ember öntudata nem terjed tovább a tányérjánál.
Az emberi természet néha ijesztőbb, mint bármi.
Az öreg színészek majdnem mind magányosak. Aki kifelé él, előbb-utóbb egyedül marad.
Fontos az önbecsülés, de az ember ne tartsa magát oly nagyra, oly sokra. Gyakorta tapasztalom, hogy mennyi baj származik abból az emberi kapcsolatokban, ha valaki túl fontosnak tartja magát. Az ilyen ember sértődékeny, és a sértettség rossz tanácsadó. Legyen az ember picit szerényebb, alázatosabb, s megelégedett lesz, és másként viseli el még a sértéseket is.
Vannak örök emberi dolgok, problémák, konfliktusok, örömök, bánatok, amik mindenkire egyformán hatnak, amik a szív közepébe találnak.
Nem mindegy, hogy ki mikor fiatal. Miben nőtt fel, mit hozott magával, mire emlékszik? Azt is mondhatnám, hogy akinek a háborúról élénk emlékei vannak: felnőtt. Aki csak az idegeiben érzi: fiatal. S akinek nincs köze hozzá: teenager.
Egészen különböző egyéniségek is tudnak közös szellemi légkört teremteni, amelyben lehetségessé válik a kölcsönös bizalom.
Individualista világban élünk. Ugyan az embernek mindent meg kell tennie adottságai kibontakoztatásaiért, de túlhangsúlyozzuk az egyén értékeit, szinte egyedül valónak tartjuk a lehetőségeit, s mintha felednénk az egymásért vállalandó felelősséget. Az individualista ember önző, öntörvényű. A közösségi ember szeret, normakövető. Örök belső vívódásunk, hogy miképpen tudjuk önmagunkat azokhoz az elvekhez, értékekhez, igazságokhoz igazítani, amelyek akkor is érvényesek, ha ezek ránk nézve következményeikben hátrányosak.
Az erősek általában lenézik a gyengéket, a rendszerint közös bajtól szenvedő gyengék viszont megértik egymás minden rezzenését, képesek átélni a másik olyan érzéseit, amelyek az erősek számára felfoghatatlanok maradnak.
Facebook
Pinterest