Idézetek az emberismeretről
Amikor már sokadszor akarsz, gondolsz és teszel valamit, az ismétlés beléd vési az információkat, és a "habitusoddá" válnak. (...) A habitus nem egyéb, mint a megismételt cselekvések kódolt állapota. A szokásod jellemeddé válik. Azzá válsz, amit sokszor gondolsz. Legalább háromszor nevess mindennap! És köszöntsd a csillagokat vagy a napsugarakat!
Ha lelki "sztetoszkóppal" hallgatózol egy-egy emberbe, riadtan tapasztalod néha, hogy nincs szívhangja. Nincs Istene. Nem vallási, hanem mélyebb, metafizikai értelemben: elvesztette kapcsolatát lényének középpontjával, és magára hagyatva, centrum nélkül pörög a püffedt énje körül. Levált nemcsak önmagáról, de az egészről is. Zuhanó csillag. Belecsapódik a földbe, s magával együtt mindent elpusztít maga körül. Ilyen a szívtelen ember.
Megérteni egy másik embert csak úgy lehet, ha gondolod a gondolatait, érzed az érzéseit, gyűlölöd a gyűlöleteit, féled a félelmeit és átéled lelkének minden önáltató hazugságát. Ha látod, mivel csapja be önmagát, és főleg, hogy mennyit tud erről. Rendszerint semmit, vagy nagyon keveset.
Az emberi természet egy nagy és sötét erdő, és senki nem képes rá, hogy egy kurta emberöltő alatt kiismerje.
Az ember azzal a képességgel születik, hogy mindent meg akar fogni, mindenre kíváncsi. Ahogy a csecsemő bárki ujját bizalommal megragadja, ha felé nyújtják, mert élni akar, és ha élni akar, néha össze kell piszkolnia a kezét. Bizonyos felnőttek genetikusan meghatározott jóhiszeműségét a világ megragadásának szükségessége magyarázza. Ezt nem másoktól tanuljuk.
[Az] emberekben, úgy tűnik, van valamiféle belső iránytű. Megengedhetik maguknak, hogy megőrizzék a világgal szembeni nyíltságukat, majdnem függetlenül attól, mire jutnak vele. Ez nem úgy értendő, hogy jóhiszeműségük átmenetileg ne lehetne gondolataik börtönébe zárva, ha valamely kísérletük folyamán, hogy kinyújtsák a kezüket valamiért, megégették az ujjukat. De legbelül olyanok, akár a keljfeljancsi. Úgy néznek égési sebeikre, zúzódásaikra, lenullázott bankszámlájukra és összetört álmaikra, mint a csodálkozás örök forrására afölött, hogy a rossz egyáltalán létezik.
Az átlagember számára az ókorban (de most is!) az ég és mindaz, ami rajta van, alárendelt fontosságú (kivéve talán a Napot). A Föld az, ami számít, és csakis a Föld. És a Földön csak az emberiség számít. És az emberek között csak az én hazám, az én városom, az én törzsem, az én családom, én magam számítok. Az átlagember geocentrikus, antropocentrikus, etnocentrikus és egocentrikus.
A sérült álarcot meg lehet javítani, de alatta az arc ugyanaz marad.
Alig lehet találkozni boldog, kiegyensúlyozott családdal, a válások aránya igen magas, mosolygós arcot Magyarországon ritkán lehet látni. De kifelé megy a parasztvakítás, mutatva, hogy milyen kiegyensúlyozott életet élnek, miközben belülről rothadnak.
Az első kézenfekvő feltételezésünk az, hogy az emberek úgy viselkednek, mint mi magunk. De ez nem igaz. Még ha úgy akarnánk is viselkedni, nem feltétlenül adott számukra minden olyan feltétel és információ, amelyek a mi fejünkben megvannak. Szóval, ha tudok bizonyos dolgokat, hiába beszélgetek a hasonmásommal, ha csak a fele információt adom át, akkor nem juthat ugyanarra a következtetésre. Változtatni kell a hozzáálláson és feltenni a kérdést: hogyan hangzik mindez az ő számára, az ő ismereteivel?
A képmutatás általános jelenség. Halálunkban véget ér, de előbb nem.
Ha az erényes önelégültséget pénzzé lehetne tenni, mind meggazdagodnánk! Én is, mert ugyanúgy dagadok tőle, mint bárki más.
Minden elnyomás kiváltója a félelem. Ha nem az általános félelem, akkor a zsarnoké, aki saját biztonságát félti.
A nép között a korosabbak igen nehezen hajlíthatók és javíthatók.
Figyeld meg! Akik lázadást, háborút hirdetnek, lelkük legmélyén tudják, hogy veszteni fognak. Ettől a tudattalan félelmüktől állandóan hangosak, szerveznek, agitálnak, parancsolnak és szónokolnak - szüntelenül bele akarnak ráncigálni másokat abba a küzdelembe, amihez egyedül túlságosan gyengék, és amiről tudattalanjuk pontosan "tudja", hogy nem nyerhetik meg soha. Minél hangosabban és erőszakosabban agitál valaki, annál inkább biztos, hogy nincs igaza.
Facebook
Pinterest