Idézetek az emberismeretről
Ha az ember életveszélybe kerül, hajlamos megfeledkezni a jó modorról.
Az embernek több korszaka van. A tanulás, a pályán való elindulás és a párkeresés éveit "én-korszaknak" nevezem. Amikor megismertük azt, akivel le tudjuk élni az életünket, kezdetét veszi a "mi-korszak". A család bővülésével, a gyerekek megszületésével pedig automatikusan az "ők-korszak" lép életbe.
Mi sem nehezebb, mint az embereket cselekvésre késztetni a saját érdekünkben.
A felnőtteknek az a rossz tulajdonságuk, hogy szüntelenül kíváncsiskodnak. Főleg akkor, ha gyerekekről van szó. "Honnan jöttél, hová mész? Miért vagy egyedül? Meg ne fázz! Jaj, de édes! Meg kell zabálni, ugye, megsimogathatom? És hány éves? (...)" - és más effélék. Az ember már az ötödik percben unja, de még egy óra múlva sem mondhatja, hogy hagyjanak békén, szálljanak le rólam, mert akkor kitör a vihar.
Az embereknek arra van igényük, amit kapnak. Ez ilyen egyszerű.
A kategóriák (...) rosszak. Ha megállapítod a másikról, például, hogy ő rossz ember, ezzel letudtál valamit. Megkönnyítetted a magad életét. Kiszálltál a dologból, nem kell vele foglalkoznod, nem kell próbálkoznod többet megérteni, formálni őt. Bezártad a kört. Nincs vele munkád tovább.
Nem lehet csak úgy megváltozni. (...) Apró lépésekkel kell haladni az élet ösvényén.
Két pasi - meg egy kicsi c. film
Az ember (...) élete első részében az idősek kliséit és hagyományait gúnyolja, az utolsó részében meg a fiatalok kliséit és hagyományait.
A világon egyetlen fiatal sincs, aki minden szempontból olyan tökéletes volna, hogy ne igényelné a kritikátlan szeretetet. (...) A kritikátlan szeretet az egyetlen igazi kincs, amelyet kereshetnek!
A gondolatelterelés egyre újabb lehetőségei - a sorozatok, az e-könyvek, a telefonok és játékok - inkább következményei velünk született igényeinknek, semmint okai. A nyugtalanság mindig is velünk volt, természetes állapotunk.
Többen csak évtizedek múltán mutatják meg az igazi arcukat.
Ha elég nagy hanggal mondod, az emberek bármit bevesznek.
Inkább lennék öreg, semmint felnőtt. Minden felnőtt dühös, csak a gyerekek és az öregek nevetnek.
Nincs az emberre nézve szakadatlanabb és gyötrelmesebb gond, mint az, hogy szabad maradván, keresse, ki előtt hajtson térdet-fejet.
Az ember vajon azért fél a létfenntartási ösztön megjelenésétől, mert felfedezi benne azokat az alávaló szükségleteket és bűnöket, amelyektől a társadalom minden erejével igyekszik visszatartani minket? Ez az ösztön elűzi az embert a fenyegetés forrásától, nem engedi észrevenni felebarátunk baját, lopni, ölni kényszerít... és az ember fut, nem veszi észre a bajt, lop és öl - mindezt a benne megbújó elvtelen lénynek a kedvéért, mely azt kiabálja neki: "Élj!" Csak miután megmentettük az irhánkat, jön a megbánás - s az embert mardosni kezdi a lelkiismeret.
Facebook
Pinterest