Idézetek az emberismeretről
Süketek, sánták, némák, vakok Mellettetek én a béna vagyok. A kevesebb több, a látszat csalhat, Több emberség, több alázat.
Az emberek is úgy landolnak, mint a repülőgépek. (...) Némelyik mennydörögve száll le, mint a sugárhajtású gépek. Mások afféle sóhajjal adnak jelt arról, hogy megérkeztek.
Az emberek bizonyos véletlenekből szívesen csinálnak mítoszt. Ha pénteken, 13-án valami rossz dolog történik, az bizonyíték arra, hogy ez a nap szerencsétlen nap. Ha semmi sem történik, a kutya sem veszi észre.
A giccs mindinkább korunk tipikus megnyilvánulásává válik, s olyan hatalomra tesz szert, amellyel bajosan szegülhetnek szembe írások, intelmek, tiltakozások. Az ember az, aki mindinkább átalakul giccsemberré, és elégedett ezzel az átalakulással - ha nincs is mindig tudatában.
Szeretjük tudni, más hogyan követi el ugyanazokat a hibákat, mint mi magunk.
Minden ember más világ, más világrend. És sohasem önmagunk felett ítélkezünk, ami kötelességünk volna, hanem egymás felett, amihez nincs jogunk.
Vannak szegénységre és vannak gazdagságra született emberek. Ez utóbbiak még rongyos szegényen is bizonyos mértékig a gazdag emberek módjára viselkednek. Ez a viselkedés nem annyira az embertársaik felé irányul, mint a saját idegrendszerük ellen: az ilyen, gazdagságra-hajlamos embernek gyakran semmi tehetsége nincs a pénzszerzéshez. Néha egész életén szegény marad. De sohasem lesznek barátai a szegények közül; és sohasem fog megnyugodni a szegénységben.
Egyszerűen nem értem az embereket. Néha olyan gyengének tűnnek, de valójában nagyon erősek... és azok, akik erősnek látszanak, gyakran ők a legtörékenyebbek.
Nem bölcsebbek, nem tehetségesebbek, és főképpen nem tisztességesebbek nálunk a minket halkra szégyenítők, kiknek szavától úgy megcsöndesedtünk.
A világegyetem nem bűntudaton és szemrehányáson alapszik - a bűntudatot és a szemrehányást mi találtuk ki.
Olyan embereket vonzunk magunk köré, akik hasonlóan éreznek, mint mi. Amikor nyugodtnak érezzük magunkat, akkor nyugodt embereket és nyugodtabb szituációkat vonzunk magunkhoz.
Az emberek nagyon szívósak tudnak lenni, amikor képzelt függetlenségük kincseit védelmezik.
Együtt élünk, hatással vagyunk egymásra, reagálunk egymás viselkedésére, ennek ellenére mindig és minden körülmények között egyedül vagyunk. A vértanúk kéz a kézben vonulnak az arénába, de egyenként feszítik meg őket. A szerelmesek egymást átölelve, kétségbeesetten próbálják saját, elszigetelt extázisukat közös öntranszcendenciába olvasztani – mindhiába. Sajátos természeténél fogva minden testtel bíró lélek arra ítéltetett, hogy szenvedése és boldogsága magányos legyen. Az érzetek, érzések, intuíciók, látomások mindegyike egyéni, és csak szimbólumok által vagy más, közvetett úton közölhető. A tapasztalatokról ugyan gyűjthetünk információkat, de ily módon nem magukkal a tapasztalatokkal találkozunk. A családtól kezdve a nemzettel bezárólag, minden embercsoport elszigetelt univerzumok társadalma.
Semmi sem oly egyetemesen őszinte a földön, mint a szeretet, mellyel minden teremtmény, ha képes egyáltalán eme érzelemre, önmaga iránt viseltetik.
Ha a természet nem szegecselte volna belénk az irigységet, (...) nem éreznének ösztönzést a versengésre.