Idézetek az emberismeretről
Minden gyarló ember menekül a halál és a szégyen elől, igyekszik, ha módjában áll, megszabadulni ellensége fondorlataitól. Emberileg érthető, ha az összetört szívű, holtra fáradt, szerencsétlen vándor, amikor sivár, nehéz útján végre megcsillan előtte az emberi együttérzés, az új, igazi élet egy szikrája, minden erejével afelé igyekszik, és megpróbálja levetni a vezeklés súlyos terhét.
Minden kultúra maszkokkal kezdődik, folytatódik és végződik - az ember még nem viselt ruhát, amikor maszkot már igen.
Érdekes, hogy a legmerészebb gondolkodó emberek sokszor tökéletes megadással alkalmazkodnak a társadalom külső szabályaihoz. A gondolat maga kielégíti őket anélkül, hogy azt a cselekvés hús-vér valóságává formálnák.
Az emberek nem igazán tudják, mi a különbség a figyelmeztetni, és a példát statuálni között. Pedig ez nagyon egyszerű. A legtöbben nem hallgatnak a figyelmeztetésre, viszont a statuálásból értenek.
Daybreak - Időbe zárva c. film
Mindegy, akármilyen erősnek látszunk is, mindig van valamilyen rejtett gyengeségünk, és lehet, hogy végül ez lesz a vesztünk. Minden erővel együtt jár egy gyengeség, és fordítva.
Szentül hiszem: velünk is úgy van ez, mint a tengerrel, a sima tükör puszta látszat. Belül csupa forrongás, mozgás, változás az egész. Ezért nem lehet soha igazán elégedett az ember, s nem nyugodhat meg lelke. Mihelyt elérte célját, már más kell neki, másra vágyik.
Van valami végzetes, leküzdhetetlen ösztön az emberben, ami éppen olyan erős, mint a legerősebb ítélet, akarva-akaratlanul örökké visszajár, mint a kísértet, arra a helyre, ahol életének valami rendkívüli esemény erősebb színt adott, és mennél sötétebb volt ez a szín, annál ellenállhatatlanabb a hely vonzóereje.
Azt hiszem, minden hivatalviselt emberen megfigyelhető, hogy ha túlságosan sokáig támaszkodott a Köztársaság hatalmas karjára, a maga lábán nemigen tud már megállni. Saját ereje fokról fokra elhagyja, kisebb vagy nagyobb mértékben, aszerint, hogy milyen erős volt eredetileg. Ha veleszületett energiája rendkívül sok volt, és a hivatali élet bűvös idegrombolása nem túlságosan hosszú ideig hat reá, esetleg kipótolhatja még az erőveszteséget.
Nem figyelhetjük meg valakin jól a hivatali élet hatásait, amíg nem láttuk, hogy viselkedik az illető az ellenpárt hatalomra jutásának pillanatában.
Az ember legrútabb tulajdonsága talán az, hogy kegyetlenkedik csak azért, mert alkalma nyílik rá, mert van, akinek árthat. Tapasztaltam ezt olyanoknál is, akik semmivel sem voltak rosszabbak a többinél.
A legmulandóbbak éppen azok a jellemvonások, amelyek egy emberi lélek szépségét megadják. A természet az emberromot nem ruházza fel új szépséggel, mint ahogy a ledőlt falakat repkénnyel és virággal díszíti.
Miért van az, ha az egyik ember épít egy falat, a másik azonnal tudni akarja, mi van a túlsó oldalán?
Az ember természetéhez hozzátartozik, hogy mindig a lehető legjobb színben akar mutatkozni. Ez az iskolától kezdve egyik alapelvem volt, néha dicsekedtem egy keveset, eltértem egy kissé az igazságtól, kiszíneztem némiképp a valóságot. Ezt soha nem szégyelltem. Szerintem nagyon is természetes dolog. Azt hiszem, muszáj ilyesmit csinálni, ha az ember vinni akarja valamire. Muszáj minél előnyösebb képet kialakítani önmagunkról. A többi ember átveszi az önértékelésünket.
Mit nevettek, ti gazdagok? Tán a honért csak ti haltok? Önző volt és lesz az ember, Haszon nélkül halni sem mer. S a halál nem hasznotok.
Megértettem lényedet, ismerem életed és sorsod, azt hiszem, tudom, ki vagy, már amennyire le tud szállni egy idegen a másik lélek tárnáiba.
Facebook
Pinterest