Idézetek az emberismeretről
A panaszkodó ember olyan, mint a rossz gyerek, aki megkíván egy játékot, és amikor megkapja, nincsen vele megelégedve.
Azt hiszem, az életben az egyik legfurcsább dolog az, hogy mik ragadnak meg az ember fejében. Gondolom, az ember megválasztja, miket jegyez meg. Valahogy muszáj választania.
A harcos cselekszik (...). A bolond pedig csak reagál a cselekvésre.
A belső a fontos, ne figyelj fel a bájra, Néha a szép burkolat szörnyeteget takar. Ha csapdába kerültél, úgy irányít, ahogy akar.
Van az úgy, hogy az ember valakinek a szemén át egyenesen a szívébe lát, s hogy egyetlen óra alatt többet tud meg lelkének nagyságáról és mélységéről, mint amennyit akár egy élet során is felfedezhetne, ha az illető nem akarná feltárni.
Az ember csak akkor ismeri fel mások jó vagy rossz tulajdonságait, ha maga is ugyanolyan erényekkel vagy gyengeségekkel rendelkezik.
Az ember, amilyen aljas, mindent megszokik.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Legbelül mindenki megfejthetetlen titok számunkra. (...) Sosem láthatjuk egymást tökéletesen tisztán. Mindannyian csak töredékeket látunk és értünk meg egymásból, mintegy tükör által, homályosan.
Az emberek válságos pillanatokban szavak nélkül is vagy nagyon kevés szóból megértik a lényegeset.
Az már az emberi természetben fekszik, hogy ha valakit nagyon megbántunk, okot találunk rá, hogy azt gyűlöljük is.
Mit értünk mi emberek egymáson? Semmit. Magunkat se értjük. Minden más, mint ahogy hisszük, minden más.
A múzeumokat, épületeket, tájakat megnézheted akár képen is, de a beszélgetéseket és tapasztalatokat semmi sem pótolja.
Ha az ember nem mozog otthonosan az erőszak világában, a legnagyobb kihívást a tétlen várakozás nyugodt elviselése jelenti.
Különös megfigyelni, hogy milyen gyorsan változnak meg vagy tűnnek el az ember motívumai egy-egy bizonyos cselekedet végrehajtása során, aszerint, ahogy az események alakulnak. Miután belefogunk egy vállalkozásba, mintha csak automatikusan sodródnánk vele, függetlenül attól, hogy mi volt az eredeti indítékunk.
Általános emberi gyengeség, hogy mindenáron meg akarjuk győzni azt, aki kételkedik a szavainkban, még akkor is, ha valójában lényegtelen, hogy mit gondol.