Idézetek az emberismeretről
Vannak az életben olyan váratlan és emberpróbáló helyzetek, amelyeket nem tartunk alkalmasnak arra, hogy befolyásolják a beléjük keveredett személyekről alkotott véleményünket; nem engedjük, hogy az áldozat viselkedése az adott szituációban sokat nyomjon a latban, amikor a jellemét megítéljük. Elnézzük például, ha egy nagy tábornok hirtelen összeütközésbe kerülvén egy bikával fejvesztve menekülni kezd, anélkül, hogy kétségbe vonnánk a magas rangú katona jó hírét vagy bátorságát. A püspök, aki téli sétája közben hóval fedett jégre lépvén vitustáncot lejt, hogy megőrizze egyensúlyát, az előadás befejeztével semmivel sem kevésbé tiszteletre méltó a szemünkben, mint annak előtte.
Ha valakinek nincs beceneve, annak két oka lehet. Vagy eszelősen unalmas fazon, és ezért semmi sem ragad rá, vagy nincsenek barátai. Ha döntenem kellene a kettő közül, akkor, őszintén szólva, szívesen választanám azt, hogy nincsenek barátaim, mint hogy eszelősen unalmas legyek. Mert ha az ember unalmas, akkor automatikusan nincsenek barátai, vagy csak olyanok, akik éppolyan unalmasok, mint maga a fazon.
Olyanformán vagytok, mint a tenger, melynek különféle neveket adnak, és végül is csupa sós víz.
Észrevettem, hogy egy elsietett megállapítás belekergeti az embert egy bizonyos lelkiállapotba, ami talán nem is indult ilyen határozottnak. Az ember kimondja: "Várok valamit", s attól a pillanattól csakugyan vár valamit.
Ha az ember testi és erkölcsi valóján elgondolkodik, rendszerint betegnek találja magát.
Mindenkinek a természetében van valami, ami visszatetszést keltene, ha szabadon nyilvánítaná.
Ha szélsőséges helyzetről van szó, két típusú ember létezik. (...) Az egyik először megijed, aztán elkezd gondolkodni; a másik először elkezd gondolkodni, aztán cselekszik, majd megijed.
Minél inkább titkolt, rejtegetett kívánságokkal él együtt valaki, annál jobban meglátszik a kedélyén. Annál inkább tapasztalnia kell, hogy sok életerőt, energiát szívnak ezek el. Akaratlanul is megrontja a kapcsolatait.
A legtöbbször a gőgünk ám az oka a fecsegésnek, mert meg akarjuk játszani a jól értesültet.
Az emberek túlságosan stresszesek. Van egy híres kérdés, hogy mit kívánnál, ha lenne egy utolsó kívánságod az életedben. Én azt kívánnám, hogy az emberek kevesebbet idegeskedjenek.
Csakis ésszel, értelemmel sohasem ismerhetsz meg igazán egy embert. Szív is kell hozzá.
Mindenkinek vannak kétségei; sokan vannak tagadók; de kétségeik és tagadásaik mellett keveseknek jutott ki a megérzésből. Kételkedni mindenben, ami földi, s megérezni némely égi dolgokat; ez az összetétel nem szül sem hívőt, sem hitetlent, hanem olyan embert, aki mindkettőt pártatlanul szemléli.
Ha az ember soká távol van a keresztény világtól, és a civilizációtól, visszajut abba az állapotba, amelybe Isten helyezte, vagyis a vadság állapotába.
Az olyan ember, aki valami nagyra tör, mindenkit, akivel pályáján találkozik, vagy eszköznek tekint, vagy késleltetésnek vagy gátnak - olykor átmeneti pihenőhelynek. Az őrá jellemző magasan szabott jóság embertársai iránt egyedül akkor lehetséges, ha már a csúcsra ért és uralkodik.
Azért vádolunk másokat, mert így akarjuk mentegetni magunkat.
A legautentikusabb dolog bennünk az, hogy képesek vagyunk hatni, alkotni, túlélni, változtatni, szeretni és hogy felül tudunk emelkedni a kínjainkon.
Facebook
Pinterest