Idézetek az emberismeretről
Az emberek cselekedeteinek csakis a szándék szabja meg az érdemét, s az önzetlenség teszi tökéletessé.
Van-e annál veszélyesebb, mint hogy az embert megértik? Annál is inkább, mivelhogy ez nem létezik. Az embert mindig félreértik. Az ember úgy gondolja, hogy nem magányos. Valójában pedig nagyon is az.
Az ember akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor külső alapján kész ítélni. Minden emberre szükség van, hiszen mindenki egy szín az élet palettáján.
Ne feledd, ha az emberek összesúgnak a hátad mögött, az csak annyit jelent, hogy két lépéssel előttük jársz!
A szabadság nagyszerű elnevezés, ezért szeretnek élni vele. Azt gondolod, hogy ha a börtönt igazi szabadságnak nevezed, akkor az emberek rohanni fognak a fegyházba, és a legrosszabb a dologban az, hogy tökéletesen igazad van. A szó a legtöbb ember szemében fontosabb, mint maga a dolog. Azt az embert követik, aki legsűrűbben és legharsányabb hangon ismétli meg a szót.
Valamelyik író, nem emlékszem rá, ki volt, azt mondta, az élet olyan, mint egy Beethoven-szimfónia. A hangos részek a nyilvános szerepléseinket képviselik, a lágyabb futamok pedig a gondolatainkat, a magánszféránkat tükrözik. Én állítom, hogy a legtöbb embernek sikerült egészséges és tisztességes egyensúlyt találnia a kettő között. (...) A te szimfóniádban egy harmadik fajta szólam jelent meg: a hangos futam, amit magadba fojtasz.
Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.
Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek.
Az emberek lelkéből kiveszett az igazi hit. Hinni akarnak a csodában, de nem tudnak. Megtörtek valahol legbelül.
Senki sem azonos látszatainak összegével.
Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják.
Az öregember mindent hisz, a középkorú mindenben kételkedik, a fiatal mindent tud.
Ha te meg tudod érteni, hogy lehet szenvedés nélkül élni, az nagyon nagy szó. De ne hidd, hogy mások is megértik. Valóban senki sem szeret szenvedni, mégis szinte mindenki keresi a fájdalmat, az áldozatot és igazolva érzik magukat, úgy érzik, önfeláldozásukkal kivívják gyermekeik, férjük, a szomszédaik és Isten elismerését.
A beszédes, nyílt ember mindig fél a hallgatag, zárkózott embertől, mindig tökéletlennek érzi magát képzelt tökéletessége előtt.
Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Facebook
Pinterest