Idézetek az emberismeretről
Gondoltatok valaha arra, hogy kerültünk ide? (...) Mr. Hume, aki a tudományt tanítja, valami őslevesről beszélt, ami tele volt biogázokkal meg sárfoszlányokkal meg szénatomokkal, s ezek valahogy megszilárdultak, és lett belőlük galléros-ostoros egysejtű, a choanocyta. Bár ez inkább úgy hangzik, mint valami nemi betegség, s nem mint az evolúció első láncszeme... De még ha el is jutottunk odáig, még mindig hatalmas ugrás kell, hogy az amőbából majom, abból meg ember legyen, aki gondolkodik. És ami az egészben a legelképesztőbb - függetlenül attól, miben hiszünk -, hogy kezdetben volt a nagy semmi, aztán most mégis itt vagyunk, és a megfelelő idegsejtjeink a megfelelő időpontban kisülnek, és ettől képesek vagyunk döntéseket hozni. És még ennél is elképesztőbb, hogy ezt a sima működést, amire oda se kell figyelni, annyira természetesen jön belőlünk, szóval, még ezt is sikerül szétzilálnunk.
Semmit sem fürkésznek az emberek egymás dolgaiban oly mohó érdeklődéssel, mint azt, amihez semmi közük.
Semmi sem igényli annyira a változtatást, mint mások szokásai.
Senki sem tudja, mit tesz, mikor helyesen cselekszik; de a helytelennek mindig tudatában vagyunk.
Mindig a tilosra törekszünk, és a megtagadott dolgokat kívánjuk.
Nincs a világon nehezebb, mint őszintének lenni, és nincs könnyebb, mint hízelegni. Ha az őszinteségben csak egyetlenegy hang hamis, már megvan a disszonancia, és azzal együtt a botrány. De ha a hízelgés végig, az utolsó hangig hamis, akkor is kellemes, akkor is élvezettel hallgatják. Sekélyes élvezet, de élvezet. És bármilyen vaskos a hízelgés, legalább a felét elhiszik.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Amikor valakire rátekintünk, nem minden tárul a szemünk elé a maga teljes valójában.
Amikor a világ szörnyetegnek fest le valakit, az vagy valóságos szent, vagy elhallgatják a mese másik felét.
Élhetetlen ember ritkán válik halhatatlanná.
Aki másokat lekicsinyel, az sose nagy.
Vannak, akik olyan naprakészen és rugalmasan felejtenek, hogy nem lehet előre látni a múltjukat sem.
Bámulatra méltó, hogy egy olyan egyszerű élőlény, mint a kagyló, olyan csodákra képes, mint az igazgyöngy. Az emberek, ha irritálja őket valami, dühöngenek, morognak, csapkodnak. A kagyló egészen mást tesz. Ha idegen testecske kerül a belsejébe és irritálni kezdi, olyan anyagokat bocsát ki, ami csökkenti a kellemetlen súrlódást. Bevonja a sebesülést kiváltó testecskét, és csodák csodája, a kibocsátott anyag megszilárdul, és gyönyörűséges gyönggyé változik. Azoknak a kagylóknak, melyeket idegen testecske nem irritál, nincs problémája. Nincs probléma - nincs igazgyöngy.
A legtöbb ember nem reagál jól az erőszakra. Lefagynak tőle. Egy pár másodpercig tétovázik a test, értetlen az elme. Ez a pár másodperc a halálunkat okozhatja. A tétovaságot kizárólag a gyakorlat útján szüntethetjük meg. Az erőszaknak a gondolkodásunk részévé kell válnia. Ez óvatossá tesz minket, pokolian gyanakvóvá, és megnöveli várható élettartamunkat.
Néhány súlyos elmekórtani esettől eltekintve az emberek többsége abba őrül bele, hogy megpróbál kitörni a hétköznapok egyformaságából.
- Bolond az, aki nem képes kifejteni a gondolatait. Mintha idegen országban lennél: mindent látsz, mindent értesz, ami körülötted zajlik, de képtelen vagy kifejezni magad, és nem tudsz segítséget kérni, mert nem érted a nyelvet, amit beszélnek. - Mindannyian éreztünk már ilyet. - Így vagy úgy, mindannyian bolondok vagyunk.
Facebook
Pinterest