Idézetek az emberismeretről
Az ember nem isten. Nem csak az ereje véges, de olykor ő maga az ördög.
Nem számít, kik vagyunk, nem számít, milyenek a körülményeink. Az érzéseink és érzelmeink egyetemesek.
Mi rejlik egy névben? A címke, amiket az emberekre ragasztunk, vajon mindent elmond, amit tudnunk kell? Ha azt mondjuk, ő még csak egy gyerek, az azt is jelenti, hogy teljesen ártatlan? Ha drogdílernek nevezzük, az bizonyítja azt, hogy tényleg gonosz? Ha valaki prédikátor, mindig be is tartja, amit tanít? Egy férfi, akit gazembernek tituláltak, nem is viselkedhet hősként? Az igazság az, hogy egy név nem sokat árul el viselőjéről. Sokkal többet mond arról, hogy mire képes.
Több jó ember él a világon, mint rossz, csakhogy a rosszak túl nagy zajt csapnak.
A bőr alatt rejtőzik az ember.
Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
Olyan lények vagyunk, akik a testükön is ruhát viselnek.
Az emberiség legnagyobb átka az elfogultság, mert az elfogultság megvakítja a látást, s gonosz irányba téríti a tömegeket. Csak megértés alapján lehet emberi közösséget megtartani, legyen az a közösség család, nemzet vagy ország. Az egymás iránt való türelem és megértés a társadalom legfontosabb kelléke. Ahol ez kivész az elfogultság miatt, ott minden összeomlik.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha őszinte, akkor ezzel mások visszaélhetnek. Pedig ez nem így van. Ha én őszinte vagyok, és kimondom, ami velem történt, megszabadulok a tehertől. Egy. Kettő: ha valaki ezt így vagy úgy kiferdíti, és elmondja másnak, akkor abból megtudom, hogy valójában milyen ember.
- Az ember néha hamarabb kiönti a szívét egy idegennek, mint azoknak, akiket ismer. Miért van ez így? - Talán azért, mert az idegen olyannak lát bennünket, mint amilyenek vagyunk, s nem olyannak, amilyennek látni szeretne.
Az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét.
Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre.
Az önző ember csak magával törődik, az irigy mással is.
Az emberiség egy vészesen őrült és nagybeteg faj! Ez nem kritika. Ez tény.
Minél mélyebbre jutsz önmagadban, annál közelebb jutsz mások szívéhez. Ez a kettő ugyanaz, mert a te szíved és a másiké nem nagyon különbözik egymástól. Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. És akkor megérted, hogy te is voltál bolond, tudatlan, te is sokszor elbuktál, te is követtél el bűnöket önmagad és mások ellen. És ha mások még mindig ezt teszik, nincs semmi szükség a megítélésükre, a megbélyegzésükre. Nekik kell felismerniük és magukra kell hagyni őket; nem feladatod, hogy egy bizonyos forma szerint alakítsd őket.