Idézetek az emberismeretről
Mindig becsülendő, mert igen ritka, ha valaki felvállalja a hibát, amit elkövetett.
A szentek életének egyik legfőbb értelme, hogy a szentség egy napon elviselhetetlen erővel kezd sugározni lényükből, s ezért az emberek megfőzik vagy megsütik őket. Ez az erő, mely a szenteket arra kényszeríti, hogy elhagyják otthonukat, s ellenálljanak az embereknek, leküzdhetetlen. Nagyon ritkán esik meg, hogy egy szentet karosszékben ábrázolnak, amint kilencven évesen, a pátriárkák korában, ősz hajzattal, nyájasan üldögél dédunokái körében, és képes újságot olvas. A szent mindig harcol.
A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel.
Robin Hood, a tolvajok fejedelme c. film
Van valami félelmetes az olyan emberben, aki tudja magáról, hogy nem jó, de ez rohadtul nem zavarja. (...) Mindenekfölött arra tanítanak meg bennünket, hogy jók, kedvesek és népszerűek legyünk. Az olyan személy, aki mindezt sutba dobja, az gazember és potenciálisan veszélyes emberi lény.
Kétféle lustaság van: vízszintes és függőleges. Van ember, aki csak élete nagy távlataiban lusta; a tervekben; abban, hogy elodázza elhatározásait, döntéseit; lustán építi fel élete munkáját, mindent az időbe épít, a nagy messzeségbe. Aztán van a másik, a függőleges lustaság, mikor a nagy pillanat előtt maradunk lusták, mikor nem gondoljuk, mondjuk vagy cselekedjük azt, amit abban a pillanatban lehetne. Nem nyújtjuk ki kezünket valami után, amit megszerezhetnénk, különösebb fáradság nélkül, s később talán csak nagy áldozatokkal tudunk megszerezni, nem megyünk a telefonhoz, nem írjuk meg azt a levelet, vagy nem jegyezzük fel azt a gondolatot, rögtön, akkor, abban a pillanatban. Ez utóbbi fajta lustaság a veszedelmesebb. Ilyen elmulasztott, lustán elhanyagolt pillanatokon múlik az élet.
Nincs csodálatra méltóbb az embernél. Bánj vele ezen érdeme szerint!
Előfordul, hogy ha valaki szomorú, zokon veszi, ha az okát firtatják; néha kéretlenül is megadják a választ, s végül órák hosszat sorolják az okokat.
Soha nem ismerhetünk valaki mást annyira, mint amennyire szeretjük elhitetni magunkkal.
Sok van, mi csodálatos, De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
Az ember természetéből adódóan mindig a jó oldalát akarja megosztani másokkal - mert azt akarjuk, hogy szeressenek, elfogadjanak minket.
Magad is örök változás vagy. Miért kívánnád a többiektől, hogy olyanok maradjanak, amilyennek megszeretted őket?
Ez Ford szerint egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: "Szép napunk van", vagy "Maga nagyon magas" vagy "Ó, kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy?". A jelenség magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. E szerint az emberi lények szája összenő, ha nem járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és újabbal állt elő. E szerint ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni. Később elvetette ezt az elméletet is a benne rejlő rosszindulatú cinizmus miatt, és úgy döntött, hogy alapvetően kedveli az emberi lényeket.
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul meg-megvalósítani természetünket - ez itten mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették az első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasok. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
A bölcs írások azt mondják, nem a hatalom vagy a keménység tesz erőssé. Az erő a szelídeké.
A nagy embereket mindig félreértik.
Facebook
Pinterest