Idézetek az emberismeretről
A bolondok paradicsoma a normálisoknak pokol.
Valahányszor megpróbálok elképzelni egy tökéletesen kiegyensúlyozott személyiséget, mindig visszariaszt a szürkesége.
- Bátor ember ismeri el, hogy tévedett. - Csak akkor, ha fél attól, hogy ostobának nézik, és még ostobábbnak néznének, ha ragaszkodnék egy téveszméhez.
Van, akit nagyon alaposan meg kell ismerni ahhoz, hogy az ember rájöjjön: tulajdonképpen vadidegen számára.
Mindaddig nem ítélhetjük meg az embert helyesen, amíg nem szeretjük.
Ha az ember fogadalmat tesz, hogy tartózkodni fog valamitől, akkor biztos, hogy éppen arra a valamire vágyik leginkább.
A jellem sors.
Az emberek nem tudják, hogy önmagukat alázzák meg, amikor másokat megaláznak.
Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyűlöljön téged; fedd meg a bölcset, és szeret téged.
- Ez borzasztó, hogy jobban ismersz engem, mint én magamat. - Persze, hogy jobban ismerlek. Én kívülről is látlak, meg belülről is. Te csak belülről látod magadat, hiszen bent vagy.
Az emberek szeretik hangoztatni, hogy mindenkin lehet javítani, mindenkinek van esélye. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem így van. A jó emberekkel néha előfordul, hogy a rosszat választják, de a rossz emberek nem tudják a jót választani.
A másoktól irigyelt tulajdonságokat mások is másban keresik.
Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: "Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok..." - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: "Láttam egy százezer frankot érő házat." Erre aztán fölkiáltanak: "Ó, milyen szép!"
Az emberek csak akkor tudnak értékelni valamit, ha van lehetőségük kételkedni abban, hogy megkapják-e, amit szeretnének.
Maguktól kellene megvédelmeznünk az embereket? A semmivel játszadoznak minden pillanatban, üres életet élnek, üres szavakkal dobálóznak.
Facebook
Pinterest