Idézetek az emberismeretről
Káprázatos értékeket lehet felhozni olyan emberekből, akikből ki sem néznéd, hogy lényük kincset rejt.
Ne rágódj azon, mit tartanak felőled a többiek! Leköti őket azon való rágódásuk, hogy te mit tartasz felőlük.
Bocsánatot attól szoktak kérni, akinek hatalma van. Akinek nincs, az hurcolja a megbántottságát, filozofál, és a lelkiismeretével bíbelődik: senki nem kér tőle bocsánatot. Sérelmein csak a gyenge rágódik, nyalogatja sebeit. (...) Érvényes igazság, hogy mindig csak a gyenge sérül bennünk – az erős soha! Ott, ahol az ember erős: nem lehet megbántani.
Megérteni annyit tesz, mint kérdésekre válaszolni, és az ember nagyon sok kérdés tárgya lehet.
Amit az emberek mondanak, vagy amit akár őszintén hisznek is, nem feltétlenül tükrözi viselkedésük valódi okait.
Amikor egyszer hitvány emberek dicsérték, Antiszhenész szorongva megjegyezte: "Aggódom, hogy valami rosszat tettem".
Az asszonyoknak valaminő, nem is tudom, milyen hajlandóság folytán az a szokásuk, hogy a tehetséges emberben csak hibáit, az ostoba alakokban csak előnyeit látják.
Csodálatos az is, mennyire érzékenyek az emberek. Mint egy rózsa. Mint egy kankalin. Oly végzetesen figyelnek minden szóra, mely hiúságukat sértheti, mint senki és semmi az élők világában. Egy hanglejtés is halálra tud sebezni egy embert, igen, már az is, ha éppen hallgatsz róla, mikor ő úgy várja, hogy dicsérjed, vagy helyeselj neki: örökké ellenségeddé változtat egy embert. S ugyanezek az emberek, akik ilyen félelmesen finom hallással érzékelnek mindent, ami személyükre vonatkozik, akik egy kézszorítás bensőségén, egy telefonbeszélgetés hanglejtésén is átérzik a személyük felé villanó véleményt vagy igazságot, ezek a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha.
Az ember nem azért tapintatos, mert az olyan jó dolog, hanem egyszerűen azért, mert van benne némi alázat. Mert jól tudják, hogy követnek el hibát, és tudják, hogy a tetteiknek következményei vannak.
Te hős akarsz lenni, igaz? Az igazság bajnoka. Csakhogy az embereknek nem az kell. Ők beérik a sajtburgerrel, a lottóval, a tévével.
A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.
Az ember nemigen csinál egyebet, mint hogy örökösen összehasonlítgatásokat tesz maga és az egész világ között. Mindennap újra megállapítja a régtől fogva tudott dolgokat; s mindennap álmélkodó szemet mereszt ugyanazokra az ismeretes jelenségekre. Ez ostoba; de így van.
Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
A legjobb módja, hogy meggyőzz egy bolondot a tévedéséről, ha megengeded neki, hogy keresztülvigye az akaratát.
Mi az alapján ítéljük meg magunkat, amit szerintünk képesek vagyunk megtenni, miközben mások az alapján, amit már megtettünk.
Facebook
Pinterest