Idézetek az emberismeretről
A hős olyasvalaki, akit mentegetődzés nélkül csodálhatunk.
Az emberek olyanok, mint a csillagok; néhányan létrehozzák saját fényüket, míg mások visszatükrözik azt a ragyogást, amit kapnak.
Sokféle és összetett magyarázat van mindarra, amit életünkben cselekszünk. Állítólag az érett, felnőtt emberek tetteit a logikának, az értelemnek kell megszabnia. És az a helyes, ha előbb gondolkodnak, csak aztán cselekszenek.
Van, hogy a helyes dolgot azért nem tesszük meg, mert a helytelen annyival kockázatosabbnak tetszik, és nem akarjuk, hogy gyávának tartsanak, tehát éppen ezért cselekszünk helytelenül, mert veszélyes is. Fontosabb, hogy ne nézzenek minket gyávának, mint hogy a helyes dolgot tegyük.
Éppen olyan vagyok, mint bárki más. Ha megvágom magam, vérzek. És nagyon könnyen zavarba jövök.
Az emberek, barátom, szeretik, ha néha egy kis veszély fűszerezi az életüket. Van, aki passzívan élvezi... bikaviadalon például. Van, aki olvasni szeret róla. Mások a moziban keresik. De egyvalami kétségtelen: az állandó biztonságérzet gyűlöletes a legtöbb ember szemében.
A bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes.
Minden nemzedék azt képzeli magáról, hogy intelligensebb az előtte járónál és bölcsebb az utána következőnél.
Az a helyzet, hogy megpróbálni kitisztítani a fejedet pont olyan hatékony, mintha azt mondanád valakinek, hogy ne gondoljon elefántokra. Mert attól a pillanattól fogva másra sem tud majd gondolni.
A legtöbb ember nem is él, csak rohan. A messzi látóhatáron hunyorgó távoli cél felé igyekeznek, és nagy igyekezetükben annyira kifulladnak és elfáradnak, hogy észre sem veszik a szép, csendes vidéket, amely mellett elhaladnak, és aztán az első dolog, aminek tudatára ébrednek, a saját öregségük, amikor fásultságukban már egészen mindegy nekik az is, hogy elérték-e céljukat vagy nem.
Az ember olyan csimpánz, aki seggrészeg lesz a hatalomtól.
Az alázatosság és lemondás egyszerű tehetetlenség.
A tehetségtelen, de nagyravágyó embereknek nem marad más, mint ócsárolni az igazi tehetségeket.
Isten vagy az Élet sohasem büntet. Az ember bünteti önmagát az Istenről, Életről, Világegyetemről alkotott téveszméi révén. Gondolatai teremtő erejűek, ő tehát megteremti saját nyomorúságát.
Van egyfajta ember, aki csak a szájával nevet. Olyanok, mint a hűdöttek; mint akik süketek, vagy a szaglásuk nem működik. Tréfálkozol jelenlétükben, az élet valamilyen torz vagy mulatságos helyzetében elmondod véleményed, s megdöbbenéssel kell észlelned, hogy nem érti és nem hallja egészen pontosan azt, ami a kis, alkalmi történetben fonákul mulatságos: nevet, de csak a szájával nevet. Szíve és értelme nem látta át a helyzet mélyen fonák nevetségességét. Udvariasan nevet, fogait vigyorítja. De a szíve soha nem nevet. Ezek a komor vigyorgók tudnak félelmesek lenni. Ne tréfálj velük. Mikor az életre mutatsz, válaszuk annyi, hogy kimutatják agyarukat.
Facebook
Pinterest