David Gemmell

Különös teremtmények a nők. Beleszeretnek egy férfibe, majd megpróbálják megváltoztatni. Általában sikerrel járnak, és egész életükben sajnálják, hogy ilyen unalmas és megalkuvó emberhez mentek feleségül.

Ne a létszámunk alapján ítélj meg bennünket - számold inkább a halott ellenséget, akiket hátrahagyunk.

Én nem bízom az istenekben. Soha nem is bíztam. Ha léteznek is, nagyon keveset törődnek velünk, közönséges halandókkal. Magamban hiszek, és tudod, miért? Mert még soha nem veszítettem!

Minden ember ostoba. Mindenki tele van félelemmel és bizonytalansággal, és ez elgyengít. A többiek mindig erősebbnek, magabiztosabbnak tűnnek. Ez a legrosszabb hazugság, mert önmagunknak hazudunk.

Idegenekkel könnyebb, hisz csak egy pillanatra érintkezik az életetek. Nem okozhatsz nekik csalódást, mert nem tartozol nekik semmivel és ők sem várnak tőled semmit. A barátokat könnyű megbántani - ők mindent szeretnének.

Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.

- Azt mondta, idegesítjük. Akkor miért ölette meg magát értünk? (...) - Mert hős volt. És a hősök ilyenek, érted? - Nem tudtam, hogy hős. Nem mondta. - Lehet, hogy nem tudta ő sem.

Ahhoz, hogy legyőzd a félelmed, rá kell ébredned, hogy nincs menekvés attól, amitől rettegsz. Fel kell szívnod önmagadba. Élj vele! Ízleld meg! Értsd meg! És kerekedj felül rajta!

Az egyének képesek fejlődni és megváltozni. Ezt magam is láttam. De gyűjts egybe egy nagyobb csoportot, és néhány szívdobbanás alatt üvöltő csorda lesz belőle, mely gyilkolni és pusztítani akar. Nem, nem hiszem, hogy az emberfaj valaha is képes lesz megváltozni.

Az ember nem birtokol semmit, csak az életét. Egy rövid időre tárgyakat tart a kezében. Ha azok kőből vagy fémből készültek, biztos, hogy túlélik őt, és egy rövid időre másvalaki tulajdonába kerülnek. (...) Nézz körül: nézd a fákat és dombokat! A "emberi" törvények szerint az enyémek. Szerinted a fák törődnek azzal, hogy az enyémek?