Idézetek az elfogadásról
Az ember várja a váratlant, és hisz a csodában. Aztán idősebbek leszünk, és az ártatlanság szertefoszlik. A való élet az álmok útjába áll, és ránk zuhan a felismerés, hogy nem válhatunk azzá, amivé akartunk; hogy talán meg kell elégednünk egy kicsit kevesebbel is. Miért adjuk fel a hitet önmagunkban? Miért hagyjuk, hogy tények és számok, vagy bármi más irányítsa az életünket az álmokon kívül?
Szembe kell néznem azzal, amivé válhattam volna, ahhoz, hogy megérthessem és elfogadjam azt, aki vagyok.
Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem.
Ne akarj mindent megszerezni! Ne akarj tökéletes lenni! Te egyszerűen csak élj a világba, hadd jöjjön, aminek jönnie kell!
Nincs alkudozás. Nincs irányítás. Egyszerűen megadja magát, és elfogadja, hogy az, akit szeretett, többé már nem része a jövőjének, és ez ellen nem tehetett semmit.
El kell fogadnunk a halált, és a halál elfogadása által lassanként elfogadjuk majd az öregséget is, az elfogadás pedig mindig megkönnyebbülést jelent.
Űzött a gyönyör, mely fosztogat, A rontás volt tündöklése. Eljátszottam ifjúságomat, Kellett a nők ölelése, Ám hűtlenség tőrdöfése Okán csaknem a sírba estem: Kész vagyok a vezeklésre. Istenem, mért hagytál el engem?
Egyetlen párnak sem lenne szabad elfelejtenie, hogy a kapcsolatuk által egyikük sem vált a másik "urává és parancsolójává", csak társakká, barátokká lettek. És soha ne vegyétek biztosra ezt a kapcsolatot: a párkapcsolatnak semmi köze a birtokláshoz. A férfi és a nő nem tárgy, amelyet birtokolni lehet; mindketten emberek, akik tiszteletet érdemelnek.
Milyen hát az a szerelem, amely szétporlik a nyelv gátjain? Milyen az a viharos hullám, mely szűkölő kutyaként vonul vissza az első összecsapáskor? Milyen íratlan törvény marasztalhat téged az egyik, engem pedig a másik parton, amikor mind a ketten úszni akarunk? Hát persze: kedveljük partjainkat! Te mondjuk a fűzfáid és a síkságod miatt, én talán a virágzó pityókaföldekért és a kukoricáért... De milyen hidat építsünk közéjük? Szerintem - erőset, tartósat. Hogy azon átkelve mindketten otthon érezhessük magunkat bármely parton. Hogy ne bántsa büszkeségünk, ha egyenlő módon birtokba vesszük egymás világát, de nem mint a győző vagy a legyőzött, hanem egyenlő felekként. És büszkén arra, hogy sok-sok kortársunkkal ellentétben mi szabadabban lélegzünk. Csalogassuk be egymást kedvenc búvóhelyeinkre, ismerjük meg gyermekkorunk minden zegét-zugát, járjuk be a nyelvek bozótját, s ha majd gyermekeink is lennének, ne ejtsük őket váratlan csapdába, hogy - nosza, válasszatok! Legyen természetes világuk a folyó mindkét partja, s tudjanak önfeledten játszadozni azon a kő- vagy acélhídon, mely nemcsak érettük, de az időnek is készül.
Ha az ember azt mondja: - én erről nem tehetek - mert én ilyen vagyok -, elveszett. (...) Mert a tehetetlenség beismerésével olyan erőket szabadított fel magában, amelyeket nem tud többé legyőzni soha.
Ma reggelre beletörődtem, hogy meg kell adnom magam. Az eszem még mindig tiltakozik, de minden, ami az eszemen kívül van bennem, a szemérmetlen érzékeim, az erőszakos idegeim...minden hozzád hajszol.
Fedezd fel, hogy hová sodródik felhőd; fedezd fel, de ne szólj bele. Engedj magadnak szabad utat. Akármerre sodor a szél - az a jó irány. Minden visszatér oda, ahonnan elindult. Ne harcolj, menj a széllel. Ne tégy gátat a folyód elé - ugorj bele. A tánc gyönyörű, olvadj bele egész lényeddel, ne maradjon ki semmi, ez a lényeg. Ne utasíts el semmit, mert különben sosem jössz rá, hogy ki vagy. Fogadj el mindent - ez az igazi ima.
Tudták, hogy meghalnak, de nem beszéltek a halálról, nem vigasztalták egymást, nem mondtak reménykeltő szavakat, ösztönösen megérezték, hogy minden biztató szó most hazugság lenne, értelmetlen üres frázis, méltatlan hozzájuk.
Tudod, fiú, az embernek mint főemlősnek az a szerencséje vagy az átka, hogy az élet bizonyos pillanatáig valahogy hihetetlennek érzi, hogy egyszer jogerősen meg kell halni, még őneki magának is.
Óh, tudok én alázatos lenni: a rabszolgaság nagy tanítómester az alázatosságban!
Facebook
Pinterest