Idézetek az elfogadásról
A belenyugvás, az gyilkolja meg az egészséges ösztönöket. Legelőször az életösztönt. Így születnek a hősök.
Időnként nem értünk dolgokat. Időnként vannak furcsaságok. De bármit is tesz a másik, amit nem értünk, vagy netán félreértünk, sőt, esetleg bánt, a szeretetéhez kell visszatérni. Tudni, érezni, hogy szeret.
A gyűlölet, a harag és a kínzás nélkül előrehaladhatunk egy olyan vízió felé, amely mélyebb és tisztább, és ahhoz mutat utat: miként élhetünk egymással, segítve és átkarolva egymást.
Számtalan módon lelhetünk társra és ezernyi oknál fogva kötődhetünk egymáshoz, de hogy egy társulás működjön, nem csak be kell fogadni a másikat az életünkbe, de azt is el kell fogadni, ami fontos neki.
Nem hazudok. Még ha helytelennek tartják is, ha nem értenek meg, ha bolondnak néznek érte. Ez vagyok én. El kellene fogadniuk, támogatniuk kellene. Szeretniük így is. Érted? Nem hazudok.
Van egy másik beszélgetés is, amikor társat keresek. Ehhez az kell, hogy meghallgassalak. Figyeljek rád. És odaadjam magam neked. És befogadjalak. És te is engem.
A megbánás vagy megalázottság érzése felesleges időpocsékolás. Ha már valami megtörtént, úgysem lehet változtatni rajta.
Ma még szerencsétlennek találom a tegnapi napot, de néhány hét múlva kiderül, voltaképpen javamra szolgált, hogy minden úgy történt, ahogy történt.
Még mindig jobb, ha magamtól mondok le valamiről, mint ha kénytelen vagyok lemondani...
Beletörődni valamibe és elfogadni valamit, az nem ugyanaz.
Mennyi minden megváltozna, ha élvezni tudnánk kincseinket olyannak, amilyenek!
A szeretet nem attól függ, hogy társunk hajlandó-e megváltozni.
A jóval a rosszat is el kell fogadnunk.
Üres napok. Ülök a félhomályban. Elfog a melankólia és megalkuszom a mulandósággal.
Ha boldogok akarunk lenni, akkor meg kell tanulnunk olyannak elfogadni magunkat, amilyennek Isten megteremtett.
Facebook
Pinterest