Idézetek az elfogadásról
Ne kritizálj másokat; ők pontosan azok, akik mi lennénk hasonló körülmények között.
Örökös harcban állhatsz mindenkivel és mindennel: ha épp nem partnered az ellenfél, lehet a társadalom, a szüleid vagy épp a "sors". Az ilyen magatartással rengeteg energiát pazarolsz arra, hogy mindig szemben állsz mindennel. A helyzeted elfogadása még messze nem jelenti azt, hogy nem is változtatsz azon. A döntő az, hogy saját magadat is a helyzet részesének érezd, hogy fogadd el a helyzetet olyannak, amilyen, és ebből az elfogadásból kiindulva próbálj előidézni változást azáltal, hogy te magad némileg (legalább egy kicsit) megváltozol.
Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg, szabadságom megélésének egyedüli eszközei.
Mindig beleszeretünk olyan emberekbe, akik megélnek valamit abból, ami bennünk is ott van, amit mi azonban kevésbé éltünk meg. Sohasem fogjuk megtalálni az ideális társat, aki minden érzésünket megszólítja. Mindig lesznek olyan emberek, akik egy másik oldalát szólítják meg. El kell búcsúzni az illúziótól, amelyet a másik férfiról alkotott, s meg kell tanulnia igent mondani: önmagára átlagosságával együtt és barátjára, akinek szintén megvannak a maga pozitív és az inkább nehezebb oldalai is. Meg kell gyászolnia, hogy sem ön, sem pedig barátja nem eszményiek.
Az, hogy jól bánjunk egymással, attól függ, hogy ne felejtsük el, hogy a másik hihetetlenül más. Végtelenül más, mint én vagyok.
Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem egy egyenrangú kapcsolat, nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is.
Kár, hogy az emberek csak a különbséget látják meg, amely elválasztja őket egymástól. Ha több szeretettel néznének egymásra, azt vennék inkább észre, ami közös bennük, és feleannyi probléma lenne a világban.
"Igényes vagyok", mondjuk, és nem vesszük észre, mi is beálltunk az érzelmi zsarolók sorába. Elvárjuk, hogy a másik a mi helyesnek vélt szándékunk szerint cselekedjék, hisz mi is így teszünk. Védelmi vonalunk, várunk erős fala a mások elvárásainak való megfelelés és saját elvárásainknak való megfeleltetés építőköveiből épült. Belső világunk érintetlen maradt. Az elvárások szerepjátékokra kényszerítenek minket, hisz semmire sem vágyunk annyira, mint arra, hogy megosszuk szívünket a másikkal. Minden, a másiknak - megfelelés - szerep nem más, mint a befogadásért, elfogadásért való könyörgés. Erre kényszerülünk, erre kényszerítünk, miközben sóvárgó szemmel lesünk a másikra védelmi falunk, magánybörtönünk kukucskáló nyílásán.
A megvilágosodás egy olyan állapot, ahol minden ellentmondás eltűnik. Az ember egyszerűen csak felfogja az életet úgy, ahogy van. Nem gyárt hozzá elméleteket, nem hasonlít, és nem ítélkezik.
Az első gondolat az, hogy amikor az ember beleszeret valakibe, akkor tulajdonképpen azon jó és rossz tulajdonságaiba szeret bele, amik a saját származási családjában el vannak nyomva. Ezek a tulajdonságok a rózsaszín ködön át csodálatosnak tűnnek. Ezek köztünk különbségek. Ő ilyen, én meg olyan vagyok. Pont azért vonzódom hozzá, mert az, amilyen ő, belőlem hiányzik. Később azonban ez a tulajdonság elkezd ijeszteni, taszítani, irritálni. A fő gondolat az, hogy a társunk épp azokra a tulajdonságokra tereli a figyelmünket, amelyekben mi magunk nem vagyunk eléggé kidolgozva. Ha ezeket a tulajdonságoktól, értékektől magunkban rettegünk, elutasítjuk, akkor később az ilyen tulajdonságokkal bíró párunkat is el fogjuk utasítani.
Mind emberek vagyunk, feketék és fehérek, semmi sem múlik a bőr színén.
Ha nem tudsz bejönni a hidegről, akkor jeget kell növesztened magad köré.
Nem baj, hogy nem vagyunk egyformák, talán unalmas is lenne a világ, ha mindenben egyetértenénk. Ahogy magamat szeretem, téged is úgy fogadlak el. Gyökereink összeérnek a föld mélyén, s a nap is ugyanúgy simogatja szirmainkat.
Ha a rózsát szereted, a tövisét elviseljed.
Történjék bármi, egyvalami biztos: együtt kell élnünk önmagunkkal.
Facebook
Pinterest