Idézetek az elfogadásról
Egy embert akkor látunk a legtökéletesebbnek, amikor beleszeretünk. (...) Később meg kell tanulnunk elfogadni az összes hibáját is.
Néha jóindulattal kell arra tekintenünk, amit nem tudunk megváltoztatni.
Ahhoz, hogy valakit képesek legyünk úgy szeretni, amilyen, arra is törekednünk kell, hogy saját magunkat mindenestül elfogadjuk.
Megint nem volt ollóm. A Zoli kölcsönadta az övét. Szegény Zoli jószívű, de sajnos balkezes. Ráadásul az ollója is az. Képtelenség vele rendesen nyírni. Lehet, hogy a normális ollók kicsúfolják a szerencsétlen Zoli suta ollóját? Mert az ollók világában sem lehet könnyű másnak lenni.
Amit kaptál, elég legyen neked, megváltoztatni semmit nem lehet. Nézd el békés közönnyel azt, mi nincs; így az, mi van, rabjává nem tehet.
Az emberek (...), azt nyelik le a legnehezebben, ha valaki a józan ész szabályai szerint akarja irányítani őket.
Beletörődöm, hogy bele ne törjek. (A hős csak öl és hal.)
Számtalan kilométert gyalogoltam, hogy felfedezzek dolgokat, amelyeket már tudtam, mindnyájan tudunk, csak oly nehéz elfogadni őket.
Én nem leszek és soha nem is voltam depressziós attól, hogy szerencsétlenek közt élek. Nem lázadtam és nem bosszultam meg semmit, értelmetlen lett volna azt gondolnom, hogy én vagyok az, aki bármit megoldhat.
Remélem: igen? Remélem: nem? - Tudom: úgy lesz jó, ahogyan lesz.
Küzdhetek a saját utam nevében amaz út ellen, amit egy másik választott. Bírálhatom értelme működési módját. Az értelem mozdulatai bizonytalanok. Szellemi téren mégis tisztelnem kell ezt az embert, ha ugyanazon csillag felé küszködik.
Az élet egyetlen leckéje sem volt olyan fájdalmas, mint az, melyben örökre megtanultam, hogy nem kötelességem minden sértést, minden igazságtalanságot megtorolni.
Az emberek egymás legtökéletesebb tulajdonságaiba szeretnek bele, ami végül is érthető, hisz ki ne szeretné egy másik ember legcsodálatosabb vonásait? Pedig nem ettől döglik a légy. Az igazán nagy csel, hogy el tudjuk-e fogadni a hiányosságokat? Őszintén meg tudjuk-e vizsgálni a partnerünk hibáit, és azt tudjuk-e mondani: "Átlépek rajtuk. Kihozok belőlük valamit."
Teljesen mindegy, hogy a hazába ki mikor jött. Az a lényeg, itt élünk, és mindenkinek meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy el kell fogadnunk egymást, mert mást nem tehetünk.
Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy cselekedeteim miatt feldühödjek. Elfogadom magam az összes jó és rossz tulajdonságommal együtt. Nem pazarlok időt sajnálatra, dühre.
Facebook
Pinterest