Idézetek az elfogadásról
A megbékélés sosem felejtés. Éppen ellenkezőleg: emlékezés, de bocsánattal teljes emlékezés.
Az igazi vég, a megbékélés, csak kezdet. Az élet kezdete.
A vallástestvérek jól bánnak egymással, pedig szerintem eleve mindenkivel barátságosnak kellene lenni, anélkül, hogy ellenőriznénk a másik személyi igazolványát, vagy keresnénk a nevét a vallási nyilvántartásban.
Ha olyan emberek fogadnak be, akik szeretettel bánnak veled - ugyanakkor természetességgel, anélkül, hogy rád kényszerítenék az akaratukat -, előfordulhat, hogy kedved támad még inkább közéjük tartozni.
Én azt várom, hogy eljön majd valaki, akinek úgy kellek, ahogy vagyok. Érdekli, hogy mit beszélek, nem türelmetlen hozzám, és nem azért bólogat, hogy könnyebben lefeküdjek neki.
Mindenkiben megvan (...) a kettősség. A jó és a rossz. A múlt és a jövő. Szóval, ha szeretünk valakit, ezt is elfogadjuk.
Döntöttem...nem tagadom meg az igazi énemet. Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. (...) Már nem ijedek meg, ha valaki másnak látom magam álmaimban.
Ha nem lennék hiú, vagy nem lennének olyan narcisztikus elképzeléseim, hogy én mindent jól csinálok és azonnal, akkor nem csalódnék. Ha nem képzelném mindenhatónak magam, akkor nem törne össze teljesen egy-egy felismerés, hogy valami nem megy. Szóval jobb lenne, ha embernek gondolnám magam, annak minden gyengeségével együtt. Hiszen ami emberi, az nagyon szép, nem kellene lázadozni.
Nekem csakis kettőnkkel kell foglalkoznom, és eldönteni, hogy amit kapok tőle, az elég-e nekem. Márpedig egyelőre nem vagyok nagyon elégedetlen. De szomorú és fájdalmas ez az egész, már önmagában azért is, mert már nagyon kinyíltunk, és igazán sebezhetők vagyunk. De nagyon szép.
Az emberek számtalan olyan dolgot tűrnek el, amiről azt állítják, hogy képtelenek eltűrni.
Ha két ember elkötelezi magát egymásnak, gyökeresen meg kell változtatniuk addigi, gyakran önös szándékaikat, és módosítaniuk kell minden egyéb kötődésüket is ahhoz, hogy az új személyt befogadhassák az életükbe.
Néha gyakorlom az elfogadást, és ez olykor sikerül is pár napra, aztán elmúlik, megint visszajön a zűrzavar. Aztán célokat tűzök ki, azzal a jelszóval, hogy koncentráljunk a jövőre, nem érdemes a múlton rágódni. Szabályokat állítok fel magamnak, de hát mivel megrögzött szabályfelrúgó vagyok, ezért aztán felrúgom őket.
Még mindig arra vársz, hogy ítélkezhess fölöttem. (...) És elismerem, hogy ítélkezés nélkül nincs mód az információcserére.
Az embernek meg kell szabadulnia a régi gyötrelmektől, ahogy a kígyó is levedli bőrét - hogy utána újat növesszen, és belenyugodjon a korlátaiba.
Bár a barátkozás a kedvenc foglalatosságom, az elején még mindig izgulok. Mert mindig fennáll az a rémisztő lehetőség, hogy az emberek nem fognak szeretni, és ezért reszketni kezdek. Eddig szerencsém volt, de butaság lenne azt feltételezni, hogy mindig így lesz.
Facebook
Pinterest