Idézetek az elfogadásról
Kész vagyok felhagyni az örökös kritikával.
Milyen különös, hogy épp Rex Donaldsonnak adta a szívét! Az ő társaságában is akadnak szerelmek, hisz anélkül nem élet az élet, de hát miért kell az ilyesmit komolyan venni? Az egyik jön, a másik megy... De Rex Donaldsonnal más a helyzet. Rex iránti vonzalma egyszerű, mély és erős. Szüksége van Rexre. Higgadt nyugalma, elvont gondolkodása egészen más, mint amit ő vidám felületes életében megszokott. Logikus, tudományos elme; tartózkodó, kissé pedáns magatartása mögött azonban erő rejlik. És zsenialitás! Rexnek első és legfontosabb a munkája - ő, Theresa, csak része (noha kellemes része) lehet Rex életének. És az önző, felületes Theresa, életében először érezte, hogy elfogadja - sőt, szívesen fogadja el - ezt az alárendelt szerepet. Mert Rexért mindenre, igen, mindenre képes!
Engedményt kell tennünk a kornak, amelyben élünk.
Ahhoz, hogy az ember önmaga lehessen, bátorságra van szükség. Bátorság kell ahhoz, hogy azt mondja férjének, feleségének, szüleinek, családjának, hogy nagyon szeretlek benneteket, de nekem saját életem és sorsom van, amit meg kell élnem. Ott vagytok a szívemben, de engedjetek szabadon döntenem, és közben ne ítéljetek.
Azt kérdeztem magamtól, tudom-e egyáltalán, mi az, amit keresek, mit jelent a szó, hogy "szerelem" a maga tiszta és érintetlen tartalmában? És akkor, amikor ezen gondolkodtam, különös módon a Balatonra gondoltam. Mindig is nagyon szerettem a Balatont. Csak úgy, elvárások nélkül, önmagáért. A tónak sosem mondtam, hogy barna legyen, vagy szép kezű, mert akkor fogom csak igazán szeretni. Nekem a Balaton mindig csak a Balaton volt, szürkéskék és zöld, nyugodt és dühös, lágy és izgalmas. Gyönyörű. Nem akartam én tőle semmit, csak szeretni. Hűséges voltam a Balatonhoz, mert sosem ígértem neki semmit. Nem használtam nagy szavakat, nem esküdöztem, nem is kötöttem hozzá magam. Csak szerettem.
A dolgok a magunk rendelése szerint történnek. Úgy vannak, ahogy vannak, és ezt vagy elfogadom, vagy nem, de ahol szükséges, változás így is és úgy is lesz.
Szabad csak az lehet, aki szeret. A szeretet pedig odaadás és elfogadás egyszerre.
Ez már egy új nemzedék. Gondolni gondolhatjuk, hogy sok dolgot rosszul csinálnak, de bele már nem szólhatunk.
Jókedvűen, teli tüdőből, harsogó nevetéssel kell búcsúzni az ifjúságtól, mint aki megbízhatatlan útitárstól szabadul meg. Ezt kell mondani. (...) Nem is volt olyan jó ifjúnak lenni. Zavar volt, köd, vágyakozás, tájékozatlanság, hamis fogalmak, még sokkal hamisabb képzetek, vágy és félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben. S mikor karjaink között tartottunk valakit, mennyi félreértés! S a félelem, hogy elmulasztjuk a Másikat, aki igazibb! (...) Nem, az ifjúságtól sajnálkozás nélkül lehet búcsúzni. Lázállapot volt ez, megható és gyöngéd önkívület.
Még a legszörnyűbb valóságban is mindig van valami megbékítő, ha az ember szembenéz vele.
Ha van valami olyan az életedben, amit nem akarsz, akkor ne aggódj tovább miatta, és ne is beszélj róla! Az energia, amit belefektetsz, életben tartja. Ne fektess bele több energiát és el fog tűnni!
Idővel minden emberi érték megkopik. Még azt is eltűröd, amit normális esetben nem fogadnál el. A békés együttélés (...) felér a megbocsátással. Soha nem fogod ugyan megszeretni azt, amit gyűlölsz, de megtanulsz együtt élni vele.
A fekete és a fehér együtt képez egy egységet, mindkettő kell a teljes élethez.
Ami engem illet, nem bánom elmúlt életem gondjait és fájdalmait, csak a fásultságot bánom, azokat a perceket, amikor nem éltem igazán.
Még egy harcosnak is értékelnie kell, ha védelmezőre talál.
Facebook
Pinterest