Idézetek az életről
A te ügyed, mi történik veled. Te fogod megfizetni az árát, ne feledd. Én már felnőtt nő vagyok. Nekem (...) talán fáj, amit csinálsz, de nem az én életem forog kockán, hanem a tiéd. Nekem annyi a felelősségem, hogy jó építőanyagot biztosítsak a jövőbeli házadhoz, de az építész te vagy.
Az életedet te választod meg, nem más helyetted. Eldöntheted, hogy mit akarsz, és ha azt választod, amit a sors is neked szánt, akkor bizony segíteni fog. Választhatsz mást is, ő mindig arra fog várni, hogy merj rálépni a sajátodra, hogy segíthessen. Hiszen a cél az, hogy teljes legyél, hogy abban az életben élhess, amit mindig is a magadénak éreztél.
Senkinek se jut eszébe, hogy akarnál, csak ha már annyira akarsz. Annyira akarni, annyira tekerni, hogy már nem lehet eltakarni azt, amit nem lehet szeretni. Csak azt tudnám feledni.
Elsétáltam ahhoz a dombhoz, ahol régen szánkóztunk. Rengeteg kissrác volt ott. Néztem, ahogyan lecsúsznak a dombról. Néztem, ahogy ugratnak meg versenyeznek egymással. Aztán arra gondoltam, hogy ezek a kisgyerekek egy nap felnőnek majd. És ezek a gyerekek úgy fognak élni, mint mi. Egyszer majd mindannyian csókolózni fognak. De most éppen elég nekik, hogy szánkózhatnak. Szerintem nagyon jó lenne, ha a szánkózás elég maradna mindenkinek, de sajnos nem így van.
A mai generáció kifejezése a reménytelenség. A mi generációnk a háború után volt fiatal, amikor az egész világ romokban hevert, mi pedig abban éltünk, hogy föl kell és föl lehet építeni. És ez reményt adott. A mai gyerekek a készbe jönnek, és az az érzésük, hogy azonnal mindent meg kell kapniuk. (...) Mi annak idején úgy éreztük, hogy valamit valamiért. Ha valamit akarok, akkor tennem is kell érte. Ma ez az érzés egyre inkább fakul. Akarom és kész.
Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna.
A felhők nem mindig súlytalanok. Néha sötétek és nehezek. Ilyen az élet.
Az élet arasznyi, és mégis a szomorúságok egész hegyei férnek belé.
Az élet nem más, mint döntések sorozata. És nem mindig döntünk jól.
Én becsülöm az életet, mert az kizárólagos tulajdonom, ámbár nagyon szegény, mert nincsen tárgya, melyért feláldozni érdemes volna.
Az élet maga is fáradság és sanyarúság, a halál pedig nyugodalom és közületek melyik kívánná annak sanyarúságait fölcserélni ennek nyugodalmával?
Mehetne jobban is, emlékszem, na, hogy is volt, A fejünkben egy kicsi kalitka, Három csapzott pinty ott csipkedte egymást: A Kényszer, az Érdek, és a kedvenc: a kis Ösztönélet.
A semmi gödreit próbáljuk betömni életünkkel mindig minden átadja helyét valami másnak szeretünk, így vetünk tőrt a halálnak.
Ott kezdhetnek változtatni életükön, ahol önöknek tetszik. Mindegy, hogy már most is eléggé kiegyensúlyozott életet élnek, vagy távol vannak még tőle. Amikor a lelkükbe végbemenő folyamatokat át tudják ültetni a gyakorlatba is, akkor varázslatossá válik az életük.
Hiszek abban, hogy varázslatos életet élek. Szinte minden nap megköszönöm istennek, hogy egy újabb nappal ajándékozott meg, és arra gondolok, milyen érdekes események és kihívások várnak rám aznap. Megtanultam, hogy a harmonikus élet rengeteg olyan lehetőséget tartogat számomra, melyek megerősítik bennem a szeretetet és az életkedvet.
Facebook
Pinterest