Idézetek az életről
Az élet nehéz, és az embernek meg kell keményítenie magát, hogy boldoguljon.
Úgy galoppozunk az életen keresztül, mint a cirkuszi mutatványosok, akik két, egymás mellett száguldó lovon egyensúlyoznak - egyik lábunk a "sorsnak" nevezett lovon pihen, míg a másik a "szabad akarat" lován. A kérdés, amit naponta fel kell tenned magadnak: "melyik melyik?". Melyik az a ló, amelyik miatt nem kéne aggódnom, hiszen nem én irányítom, és melyik az, amelyiket minden erőfeszítésemet bevetve kell kormányoznom?
Csak egy jó tanács: ha önmagad elől menekülsz, ne nézz tükörbe.
Egy gyermek születésekor látjuk, hogy egy hús-vér emberke kiharcolja magát az anyaölből, de hogy honnan jött, nem tudjuk. Fogalmunk sincs. Ma már ezt nem is kérdezzük. Meggyőzött minket a tudomány, hogy két öntudatlan sejt addig osztódott, míg egy ember lett belőlük. Amikor pedig meghal, látjuk, hogy itt hagyja a szánalmasan elaggott testét - de hogy hová ment, nem tudjuk. A mai ember úgy néz a halottra, mint egy autóra, mely nem működik már; a nagypapa olyan, mint egy öreg Trabant: leállt, mert nem lehet már hozzá alkatrészt kapni. Csodálkozol, hogy ilyen szemlélettel az életünk értelmetlen, a lelkünk szorongó és a szívünk boldogtalan?
Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.
Kései gyerek voltam, későn döbbent belém a felismerés: bőrünk-erünk hártyáiba kötve, ez a bonyolult szerkezet, ahogy vagyunk - pokolgép módjára működik... Mekkora kockázat, milyen őrült csoda, hogy - élünk egyik perctől a másikig.
Ettől izgalmas a halandó-lét. Mindannyiszor megújul, folyvást másmilyen!
Én nem azért jöttem, hogy új életet kezdjek. (...) Én a régit szeretném befejezni.
Ha meghalunk, az egész gépezet megy tovább, és az emberek azt gondolják, ez a legborzalmasabb. (...) Pedig csak ebből, hogy megy tovább, lehet rendesen megérteni, hogy nincs is gépezet.
Az élet olyan, mint a föld: gazdagabb egy tavasznál, és nem csak egy aratás szunnyad benne. Ha a felső réteg már kiteremte a maga tavaszát és nyarát: mélyebb talajokra kell ásni, ahol még nagy adakozások várakoznak.
Az élet nehéz, és mindennap egyre nehezebb lesz, mert egyre több terhet pakolunk magunkra. Ezért időnként megállunk, nagy levegőt veszünk, behunyjuk a szemünket, és kiürítjük a fejünket. Ez természetes. Feltéve, hogy miután kinyitottuk a szemünket, ugyanúgy folytatjuk tovább.
Megfogadtam, hogy élni fogok. Akkor is, ha félek, vagy mások félnek tőlem. Nem érdekel, mi történik, mert egyszer vége lesz mindenképp. Akkor is, ha jó vagy és jót csinálsz.
Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás tárgya.
- Iszonyú a halál? - Csak a halálhoz vezető út. - Iszonyú az élet? - Csak a születéshez vezető út. - Mi van a két iszonyat között? - A létezés öröme és szenvedése.
Apró kívánságaink alkotják meg jövőnk képét.
Facebook
Pinterest