Idézetek az életről
Az élet rövid, függetlenül attól, hogy hány napot kap az ember. Az emberek pedig nagyon értékesek, mindenki, kivétel nélkül, nem számít, hányan olyan szerencsések, hogy az életünk részei lehetnek. A szerelem pedig... a szerelem az, amiért érdemes meghalni. És élni is.
Emlékezett rá, mennyire csábítónak találta egy következmények nélküli élet gondolatát. De olyan nem létezik. Hálók szövődnek, melyekbe legyek ragadnak. Tartókötelek pattannak el, míg végül minden romokban hever.
Engedékenynek lenni könnyebb, mint mást engedékenységre késztetni, ezt már rég tudom; és nincs az életnek olyan helyzete, amelyben az ember ne lehetne boldog.
Egyre messzebb és messzebb húzzuk meg a határt, és minden alkalommal áthágjuk. (...) Meglepődnél, ha tudnád, milyen könnyű letérni a megszokott pályáról és kirepülni egy olyan helyre, ahol senki sem érhet el. Elveszíteni önmagadat - elveszni.
Az élet törvénye erősebb a szomorúságénál, a jövő parancsa parancsolóbb a fájdaloménál.
Mindennek, ami az életünk része, minden embernek, minden kapcsolatnak, mindennek oka van. És ha nagyon figyelsz, akkor kristálytisztán tudod, hogy mi a következő lépés. Olyan, mint egy kirakós, és minden a helyén van. Ahogy idősödünk, mindig előrébb lépünk, és végül azzá válunk, amivé válnunk kell.
Minden átmeneti, mindannyian vendégségben vagyunk ezen a bolygón.
Épp amikor azt gondolnád, hogy valamit biztosan fogsz a kezedben, az darabokra hullik, és mindent elölről kell kezdened. És amikor azt hiszed, hogy az életednek már vége van, akkor egyszer csak újrakezdődik, és kapsz egy új esélyt. Talán ezért érdemes élni.
Senki sem lehet boldog addig, amíg más emberek vagy események áldozatának érzi magát. Nagyon fontos megértenie, hogy az ember mindig maga dönt az életéről, bárhogyan alakul is. (...) A saját életének maga az igazgatója. Ön a parancsnok.
Akkor élünk sikeresen, ha vágyaink szerint élünk, mindig a saját értékrendszerünknek megfelelően cselekszünk. (...) Áldozatot hozhatunk másokért és végtelen alázattal tehetünk valamit az emberiségért, bármi csekélység is legyen az. Egy szélnek eresztett madártoll. Egy mosoly.
Egy dolgot meg kell értened: nem siettetheted az Életet. Türelmesnek kell lenned vele. Ha ezt képes vagy felfogni, idővel majd eljutsz arra a pontra, ahol semmit sem akarsz siettetni. Ahol minden jó úgy, ahogy jön. A tempója nem lesz lassú, nem lesz gyors, csak akkor fog érkezni, amikor érkeznie kell. Neked csak meg kell tanulnod nyugodtnak lenni, elvárások nélkül élni. Úgy, hogy nem döntöd el, hogy neked majd mi lesz a jó, ugyanis az Élet sokkal jobban tudja, hogy mi visz előre az utadon. De ha nem hiszel neki, szép kis pofonokat kapsz majd tőle. Nem direkt, nem azért, hogy belehalj, csak azért, hogy megtanuld hagyni azt, amit hagyni kell. Ugyanis képzeld, vannak dolgok, amibe tényleg nincs beleszólásod, és soha nem is lesz.
Szeresd az életed, bújj bele, öleld meg, mert a tiéd, nem másé. Neked kell szeretned, neked kell vele élned, te alakítod, a te kezeid formálhatják - semmi más. Csak a tiéd, így csak te törheted össze, vagy hagyhatod, hogy darabokra törjék. Senki más. (...) Találj kapaszkodókat, olyanokat, amiken mindig felhúzhatod magad még a legerőtlenebb pillanatban is abba a világba, amit megteremtettél magadnak. Hiszen onnan aztán senki sem lökhet le, vagy ha mégis megteszi, pillanatok alatt felállsz, hiszen a te világod, te dolgoztál meg érte, és büszke vagy rá.
Nem ragaszkodni, hanem
szeretni vágyom.
Nem aggódni, hanem félni akarok. Nyom
nélkül élni, mint
a felhők. Árnyékot cipelni, zivatart;
sodródni, szétomolni, hagyni, hogy végül
ragyogjon a nap.
Van, aki ezer veszély között elvitorlázik a messzeségbe, van, akinek otthon is ezer veszélyt rejteget az élete, de olyan is van, aki a kávéház plüsskanapéján hátradől, és mindezt elképzeli. Van, aki bölcsességre tesz szert, pedig ki sem mozdult a falujából. Van, aki bölcsességre tesz szert, pedig többször körüljárta a földet. De a legtöbb ember híjával marad a bölcsességnek, akár megül a falujában, akár egyfolytában úton van.
Ha nem tudnám, mondom magamnak, most van az élet, s az nem irodalom, hanem szerelemszag, jázminillat és másnaposság, tömény fájdalom és csipetnyi élvezet, most van földi énem, lényem, de nem érzem a lényeget (s ezen nem fogok ezentúl rágódni), most hasogat a csontom, most dohányzom, most nem érdekel, mi- kor halok meg. Az akaratomat akarom megint, s nemet int az isten.
Facebook
Pinterest