Idézetek dalszövegekből
Ha mások előtt majd egy életre megtagadsz, ha már nem én leszek, kiért megszakadsz, lehajtott fejjel már nem ismersz meg, mellettem elhaladsz, nekem akkor is a barátom maradsz.
Hogy miért ülök itt egyedül, nagyon elgondolkodtató. Minél jobban vigyázunk valakire, annál inkább elhagyható.
Csak egy gesztenye voltam, ki lehullott eléd. Hiába mondtam, ne végy fel, tövist szúrok beléd.
Elengednélek, de félek, ez nem így megy, nyomnám a féket, mégis a gázra lépek. A túl hosszú hajnalok mögött megszöknek a napok, elengednélek, de képtelen vagyok.
Bürokraták és pénzemberek irányítanak minket, Hazug szólamok, ígéretek tartják alul a szintet. Utat keresve, tapogatózva egymásra lépve élünk, Megnyomorítva, mindent feladva szánalmas lesz a végünk.
Mikor nem látod már a célt, S tán a hited sem töretlen, Húzódj csak félre, és úgy gondold végig, Mitől jó élni és mitől nem!
A bajban sem ismerjük egymást, Nem nyújtunk segítő kezet; De ha nem hiszi magyar a magyart, Az út már a pokolba vezet.
Nem értem, mit mond, s az arca olyan más; Megint csak a gond, de nem hagyom, hogy lásd. Attól félek, késő már menni, Egyedül jöttem, és nem is várt senki. Látom, hogy beszél, de nem értem a szót; A szívem sem dobog, s ez nem jelenthet jót.
De ha lemegy a nap, már nem nagyon ismersz rám. Becsukott szemmel zuhanok a fény után. S míg a pohárban el nem olvad a jég, addig egy kicsit megint olyan leszek, mint rég.
Hónapok óta a híredet se hallom, Hiába ordítok, nem hallod már a hangom. Tán a hétköznapok fogságába estél, Bár segíthetnék rajtad, drága testvér.
Tényleg csak engem zavar, hogy bármerre indulok. Északnak, nyugatnak, délnek vagy keletnek fordulok. Által a "gúnyhatáron", ugyanúgy otthon vagyok, csak halkabban kéne mondjam, nehogy meghallják "azok".
Nem köszönök, nem búcsúzom, Merre tartok, rég nem tudom. Nem találom csillagomat, Aki mutatná az utat. Nincs már testvér, nincs már barát, Szél sodorja lábam nyomát.
Én nem hiszem el, Hogy csak így lehet, Hogy az önzésen kívül Az ember mást nem tehet. Mert ahogyan él, A végén úgy marad egyedül És nem lesz már semmi, Mit szeretne legbelül.
Meghalok majd, mielőtt felébrednék, Élettelenül fekve az ágyon, Nem marad más utánam, csak néhány emlék, Nem marad más, csak a hiányom.
Minden elhalkul, ha egyszer eltűnünk. Semmivé lesz, amit gyűjtögettünk. Pedig hányszor összekaptunk miatta, Látod, semmi se múlt volna rajta.
Facebook
Pinterest