Idézetek dalszövegekből
Jöjj hozzám, bárhonnan, Hogy ne legyek olyan nagyon egymagamban. Volt már rossz, de lesz még jobb, Az is elég, hogy ha szeretsz most valahogy.
Amikor már nincs hajam és az emlékezetem elhalványul És a tömeg nem emlékszik a nevemre Amikor a kezeim már nem úgy játszanak a húrokon Tudom, hogy ugyanúgy szeretni fogsz.
Megőrizzük ezt a szerelmet egy fényképen Magunknak örökítettük meg ezeket az emlékeket Ahol a szemünk sosem hunytuk le A szívünk sosem törték össze És az idő örökre megfagyott.
Nem akarom tudni Hogy van-e már programod Azt akarom, hogy az enyém legyél Szorosan magamhoz akarlak ölelni Tenni még egy lépést a senki földjére A leghosszabb időre.
A közös emlékek Messzebb érnek, mint az országút.
Bárcsak amnéziásan ébrednék fel, És elfelejteném azokat a buta, apró dolgokat, Mint például milyen érzés volt elaludni melletted, Az emlékeket, melyektől nem menekülhetek.
Ha túl sokat akarsz, nem marad a markodba, hogy mi lesz hó végén, indulhat a barkochba. Az egek ura, mintha az emberekkel bábozna, halandók istene egy banki plasztik kártya. Kapar mindenki, álljon a kártya vára, de széthullnak a lapok, mint a belőtt drogos álma. Balra egy porfészek, jobbra a mennyország, hidd el, az érzelmeid mindenhol kifosztják.
Ha én lennék a valóság, te csak egy álom lennél, És ha én elmegyek innen, hidd el, hogy te is mennél.
Ha érez a szív, elfut az értelem, Soha nem feledem, hogy ez a szerelem... végtelen.
Ahol nem halt ki még a jóindulat, Ott esély van arra, hogy jól indulhat, Benned is rejtőzik valahol egy hős, Próbáld ki, te vagy a felelős.
Ha végre indulnál, Ha végre jönnél felém, Szeretném újból az életem, Mint eső a napfényben, Ború a jókedvben - úgy Tűnne el tőlem a félelem.
Az emberek már nem nevetnek, Nem élnek, csak nem tudják, Éhesek és nem szeretnek, Mint a kolduló kutyák.
Elfelejteni, hogy gazember voltál, És szerettél, ahogy tán senki még. Tolvaj is voltál, álmot raboltál. Bánatomban beborul az ég.
Annyi minden mást csinálhatnánk itt, Szerethetnénk is, ha volna még akit.
Éber az éjszakánk, álom a nappalunk, Lekopva színeink, szürkévé változunk, Az öröm csak káröröm, Az érzés csak végtelen félelem, Tényleg csak ennyi volt az életem?
Facebook
Pinterest