Idézetek dalszövegekből
Az út, amit meg kell tenned, Ha belekezdtél, hát meg kell enned. Mindent, amit magadnak főztél, Vesztes vagy, hiába győztél, A harc még nem ért véget... benned.
Mindenki kiborul, ha nem az van, mit tervezett, Akkor jön rá, mije volt, mikor már minden elveszett. Köss békét magaddal, ideje, hogy megtedd, Mert amit eddig csináltál, abból semmi jó nem lett.
A boldogság a legtöbb emberből, úgy látom, megszökött, Kiszolgáltatva élünk a pokol és a menny között, Sok a kísértés, de próbálok nem elesni, A mennyországot, rájöttem, csak magunkban kell keresni.
Isten kísért utamon, de néha megbotlottam, Sokszor kezdtem a nulláról, mert volt, mit elrontottam, Hálás vagyok, hogy egészséges lettem, Én akiket szerettem, azokért mindent megtettem.
A gondokat most falhoz kell vágni és élni egy percig, mintha nem lenne holnap.
Hagyd a netet ma mögötted, dolgok történnek körülötted. Mennyi szép lány, mennyi fiú, akit nem veszel észre, mert nem veszed észre, hogy a külső belső nélkül nem sok.
Én vagyok a legmagasabb torony Az idők illata a poron A nikotin vagyok a véredben A kedvenc könyved a zsebedben Füst az ajkaid között A gólya, mi jobb helyre költözött. Én vagyok a víz a kádban A keserű íz a szádban Csendes kín a fában.
Csak bámulom a másikat, a szomszédos partokat, a májusi csókokat a cseresznyefák alatt. Rojtos, fodros a Duna széle, szeretni paplan alatt sötétbe, harmat ejt le a fa tövébe egy szerelmes párt egymás ölébe.
S ott van a méhdöngicsélés, Míg kint csak átmenet, Ott állandó a virágzó mező. Simogató napsütésre válasz A konok, szitáló eső Meg a szükség-sereg, Kiknek kezén, lábán, orrán, száján Ott a sok reklám, bolond vasveret, A béklyó. Csak most néki más forma telíttetett: Légy jó!
Valóság, változás, Latyak, eső, hópihe, sírva mulatás... Valaki szólít, de nem felelek. Elbújok veletek, álmok, Hol nem szúr semmi, nem sért semmi, Nem marnak belém.
Elhagyott, mint a kifutópályát a gép. Újra egyedül, tudtam, hogy lelép. Ő az égen, én meg a repülőtéren. Tekerek gyorsan, talán még utolérem.
Hiába változol, ha minden más ugyanolyan marad.
A poharam alján a jég, előttem a pult, egy nagyon mély szakadék aljáról repít fel a katapult.
Nincs minden hiába, De ugyanabba a hibába Ne ess bele kétszer, Mert rávisz újra a kényszer.
Nem elég a kezdet, Nem elég a vég. Nem elég, hogy a talpamon állok, Maradnom is kell még.
Facebook
Pinterest