Idézetek a csalódásról
Tudom, hogy sok mindenen mentünk át, Nem egy haver voltál, hanem barát, Hogyha visszagondolok, néha fáj, Hogy kamu volt, amiket mondtál.
Az embernek nem jár második esély, hogy helyesbítsen.
Az élet legtöbbször teljesen más, mint amilyennek eleinte képzeljük, és közben ráébredünk, hogy bizony nem vagyunk mesebeli hercegnők. A repülőszőnyeg helyett pedig mehetünk gyalog oda, ahova akarunk.
Már nincsenek ott fent a csillagok, Mert én lehoztam mindent, ez én vagyok, Én már nem értek semmit, ez nekem sok, Ha kérdeztek, akkor is hazudtok.
Mindig a legrosszabbra számítok, így van némi esélyem kellemesen csalódni.
A pofon és a simogatás között egyetlen különbség van: az első őszintébb.
Ha rákényszerítenek, hogy nagyon korán kezdj el felnőttként gondolkodni, a világ rengeteg csalódást okoz. Megtanulod, mi a magány, rájössz, hogy a bizalom veszélyes, a felnőttek hibáznak, és semmi sincs ingyen. Akkor már minden félelmetes.
A férfiak fáradtságból házasodnak; a nők kíváncsiságból: de mindegyik csalódás a végén.
Senki sem tartja magát rossz embernek, de én már jónak sem.
Furcsa, hogy azok a dolgok, amikért úgy érezzük, hogy igazán érdemes élni, ugyanazok, amik megölhetnek. Ugyanez igaz az emberi kapcsolatokra is. Akiket a legjobban szeretünk, azok képesek leginkább megbántani.
Száz felhőszilánk arcomhoz ér, A lebegő lélek utcazenél, Négy sarkán fogom meg a világot, Összecsomózom és hátradobom, Majd ha eláll, talán visszahozom.
Mindenki veszít néha. Nem kapja meg, amit akar. Barátai, szerettei távoznak. Megbán korábbi döntéseket. Igyekszik, ahogy bír, mégis kudarcot vall. Nem a vesztés számít. Hanem a módja. Hogy mit kezd a vereségével.
Egyetlen ember sem tökéletesítheti magát pusztán saját magára támaszkodva. Az egyéni akarat, értelem, szenvedély és személyiség nem elég erős ahhoz, hogy állandóan ellen tudjon állni az önzésnek, a büszkeségnek, az irigységnek és az önáltatásnak. Mindenkinek szüksége van a külvilág támogatására.
Egy hang szól a távolból: segíts! Több száz emberből kettő, ha meghallja. De pont az nem figyel, akire a legjobban számítanál.
- Világ, sajnállak, utállak, kihánylak. Cipóra veretted azt a kevés elvemet is, te szemétláda. Miattad fáj a fejem. Szeretnék benned hanyatt feküdni és úgy maradni, míg fájdalom nélkül el nem felejtelek.