Versek az életről
Kaszálják már a réteket -
Szénaillatú életed
nyomát felveri a bürök.
- A nap feletted is sütött.
A gyermek nyugszik anyja méhén,
a hulla fekszik sírja mélyén -
oly egy a kezdet és a vég.
Játszunk
szavainkkal és életünkkel,
mert, jaj, csak az vagyunk, aminek látszunk.
Köszönöm, amit látok:
a teremtett világot,
hogy még a rossz sem céltalan;
mindennek jelentése van.
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Ha egyetlen szív fájdalmát enyhítem:
nem éltem hiába;
ha könnyítek egyetlen életen:
nem éltem hiába;
ha lepottyant madárfiókát visszarakok a fészkébe, a fára:
nem éltem hiába.
S nem a világi jókat megtagadni,
De józan ésszel vélek élni tudni
A bölcsességnek titka és jele.
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
(...)
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?
Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.
Megcélozni a legszebb álmot,
komolyan venni a világot,
mindig szeretni és remélni,
így érdemes a Földön élni!
Mert akkor már tudhatták mindenek,
hogy azután az éjszaka csak álom,
amit a fénylő valóság követ.
Facebook
Pinterest