Vers
Mit valljak néked még e földön,
Hol testemnek te vagy a börtön
És lelkemnek a láthatár?
A lépcsőről spirituális
Zenének hangzik, ha lemégy,
S megérzem ágyékod haján is
Szerelmünk égi lényegét.
Megszeretik egymást
Ifjú és leányka.
Tündér-álmot szőnek,
Sírnak is utána, -
Megszeretik egymást
S elfeledik egymást!
A titkomat nem kérdezed,
magyarázat a két kezed,
ki léteddel a létet magyarázod,
egyszerre hallgatsz és felelsz:
szeretem benned a világot!
Életed úgy az életembe áradt,
hogy elvesztettem magamat: egész
tested testemben él s én öntudatlan
nyújtózom el lobogó ereidben.
Igazad van... Nem vonzó rettegésben
és ideglázban nagy a szerelem,
hanem mikor oly ősi nyugalommal
ölelkezünk, hogy még észre se vesszük
s máris egymásban alszunk -: igen, így
süllyedünk vissza istenbe, csak így
s ilyenkor mély szerelmünk, mint a föld
és egyszerű, mint a halál s az élet,
melyeknek öntudatlan kezei
kötötték s majd feloldják köldökünket.
Vedd csókom homlokodon,
s míg búcsúzom, angyalom,
hagyj ennyit vallanom -
igazad van ím,
álmok voltak napjaim.
Meg van még minden egyben: te meg én.
Mi átfutottunk sok-sok emberen
míg egyen lettünk: te meg én,
mondd mi ez a titkos megoldás,
egyedül vagyunk, sose volt más
ember a földkerekén.
Borzadva olvasom, életem az a könyv,
képei itt állnak köröttem:
átkozok, vádolok, sírok, de semmi könny
ki nem olt egyetlen betűt sem.
Szökő világ! Ne szállj előlem!
Áttetsző szárnnyal csapj le rám,
mint mázsa-súlyú levegődben,
remeg csőrödben koponyám.
Facebook
Pinterest