Vers
Volnék nyakadra csöppent körtelé, volnék ruhádba kent hasonlatok, apró göröngy, ha megbotolsz belé, kicsiny bogár, ha eltaposgatod.
Magamhoz kéne húzni mit kezem bohón elengedett mint sós cukrot hányás után úgy nyalni föl szerelmedet kómába nélküled a vak szájtáti semmibe hullok mert nem szerettem én még senkit így előtted ennyire.
Naptól virít, naptól hervad a rózsa... Hogy szeretlek, mit tehetek én róla? Nem tehetek, nem is teszek, nem bánom, Te vagy nekem egyetlenegy világom.
Ha semmivé lennék, Eskünk akkor is él, A sírodba akkor is Vidd mindkettőnk szívét.
Mit bánom én, hogy érdemes, vagy céltalan a dolgom? Patak vagyok: kérdjem-e, hogy habomat hova hordom?
Keresek, nálamnál egy szomorúbb lelket, Vigaszt mondok neki, - ha hallgat a szóra, Tán az én szivem is megvigasztalódna?
Mindegy, mi voltam: voltam az ami, Egy hang voltam az Isten énekében És kár lett volna el nem hangzani.
Hiába ültetünk sírodra virágot, eltemettünk ide egy egész világot.
Kedveseink! álmodjatok édes, szép siri álmot, Őrt áll itt szeliden, s nem feled a szeretet.
Facebook
Pinterest