Vers
Ha van még szív a földön, És van még szeretet, Úgy ma üljön a világ Örömünnepet!
Nyíljanak kertedben A misztrikus rózsák, Legyen szebb e versnél A boldog valóság.
Siratlak csöndesen zokogva, Elszállott húszas éveim; De a nyugodt harminczasokba Megernyedt szívvel lépek im. Virágaim mind eltiporva Hevernek szerteszét a porba', S elszórt emlékeim között Motozva, koszorút kötök.
Szívem virágit nyújtom át itt, S kívánom szívből igazán: Az Isten éltesse sokáig Az én jó, kedves jó Apám!
Nyolcvan év Ritka szép; Hetven év Jó, ha ép; Hatvannégy esztendő: Untig elegendő.
Szent György havának tizedik napját megint Elértem, és ővéle hatvannégy tavaszt. Hogy űzik egymást! melly hamar futnak az üdők A semmiségnek tengerébe! benne van Az, amit éltem. Halni kezdődtem, mihelyt Kezdődtem élni.
Mosolygó nyári nap sugára
Hulljon rád, nyájas fénnyel áldva!
S ne legyen - telnek bár az évek -
Soha üres a fecskefészek!
Csak holnaptól öregszem, éjfélig még csak elérem a felnőtt-szintet, Holnap nem törődhetek senkivel, mert akkor széttörődöm. Holnap mások törődnek velem.
...újra már nem kezdhetem, sehogy se rendelkezhetem e lett felett. Hogy jaj, a múlt pár passzusát nem költhetem már basszus át.
Kenyerem javát még mindig eszem, az évek múlását észre sem veszem. Ha van asszonya, egészsége s bora, semmit sem számít az ember kora.
Nem reménytől hajótörött a lélek csendje bent: a méretlen magány az ok, kihűlt remény, vágy, megkopott, s vak, novemberi csend.
Ilyenkor mindig elbizonytalanodom, hogy a fontos fontosabb-e a jelentéktelennél.
Szeretem én a fájdalmat
Halavány bús arczodon;
Szeretem, hogy borujára
Néha derűt hoz dalom.
Szeretem a sötét redőt
Homlokodon kedvesem!
Szeretem, hogy elsimítni
Tudja néha hű kezem.
Facebook
Pinterest