Idézetek a társadalomról
Ha egy sejt mindazokat a tulajdonságokat elveti, melyek egy bizonyos testszövet, például a felhám, a bélhám vagy a tejmirigyek részévé tehetnék, akkor szükségszerűen törzs- vagy egyedfejlődése korábbi szakaszának megfelelő állapotba esik vissza, ami azt jelenti, hogy egysejtűként vagy embrionális sejtként kezd el viselkedni, és nekilát az osztódásnak, tekintet nélkül a test egészére. Minél nagyobb fokú a visszaesés, annál inkább különbözik az újonnan képződő szövet a normálistól, és annál inkább rosszindulatú a daganat. (...) Amikor a környező szövetek maguk közé tartozónak tekintik, és elkezdik táplálni, csak akkor kezdődik a daganat halálos, áttételes növekedése. Ezt az analógiát továbbvezetve, az ember, akinek társadalmi magatartásnormái megrekednek az infantilizmus állapotában, szükségszerűen a társadalom parazitája lesz.
A civilizált emberiség saját maga által okozott gondjainak egyike, hogy az egyénnel szembeni emberiesség követelményei ellentétben állnak az emberiség érdekeivel.
Félelemtől hajszolt menekülés a félelmetes hajsza elől - mindez oda vezet, hogy az emberiség megfosztja saját magát leglényegesebb emberi tulajdonságaitól, amelyek egyike az önmegfigyelés.
Nem születhetnek zsenik és szentek, ha nem léteznek a normát messze túllépő emberek, és nem látom be, milyen jogon kíván a normákat csak az egyik irányba túllépő egyéneket. Valamiféle szimmetriának lennie kell.
Semmiféle magatartás nem jogosult, mely az emberi renden kívül akar felépíteni egyfajta életrendet és napirendet. Az ember számára a világ dolgainak és a cselekedeteknek addig van csak értelmük, amíg hatni akarnak az emberekre, s együttműködnek az emberi világgal. Ez az együttműködés lehet közvetlen és lehet közvetett. De saját érdekből senkinek nincs joga élni, igen, még alkotni sincs joga.
Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találhatod meg az egyéniségedet. Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A személyiség által illeszkedsz be a társadalomba. A társadalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem követi őt birkaként. Az egyéniség minősége az oroszlánéhoz hasonló: az oroszlán egyedül jár. A birkák mindig tömegben élnek; abban bíznak, hogy a tömegben otthonra találnak. A tömegben az ember mindig nagyobb biztonságban és védettségben érzi magát. Ha megtámadnak, a tömegben könnyebben megvéded magad. De egyedül? Csak az oroszlánok járnak egyedül. Pedig mindegyikőtök oroszlánnak születik, csakhogy a társadalmi beidegződések teljesen átprogramozzák az elmédet, és végül birka lesz belőled. Kapsz egy személyiséget; egy kényelmes, kedves, szófogadó és nagyon kötelességtudó személyiséget. A társadalomnak rabszolgákra van szüksége, nem pedig olyan emberekre, akik a szabadság feltétel nélküli elkötelezettjei. A társadalomnak azért van szüksége rabszolgákra, mert az őt irányító összes érdekszövetkezet engedelmességet követel.
Ami azelőtt jó volt, az most rossz. Ami azelőtt okosság volt, az most lopás, s ami azelőtt lopás volt, az most törvény. S mindezt együtt úgy nevezik, hogy szocializmus.
Akinek nincs sem magasztalója, sem ármánykodó támogatója; aki nem tartozik semmiféle testülethez, hanem egyedül van és érdemein kívül nincs más ajánló levele, annak de keservesen kell kínlódnia, hogy utat törjön magának az ismeretlenségből és eljusson egy kegyben levő, önhitt tökfilkó színvonalára!
Összebarátkoztam egy férfival, aki költő és egyetemen tanít. Szerinte a világ nem más, mint egy jó szagú trágyadomb, és nyakig vagyunk benne. Gyönyörű, ugye?
- Ki mondta neked, hogy tudsz gondolkodni? - Mindenki tud gondolkodni, őrmester. - Ez baromság. Ha mindenki tudna gondolkodni, akkor a világ nem nézne ki ilyen szarul, mint ahogy kinéz.
Azt hiszed, a világ olyan, amilyennek mondják, s nem olyan, mint valójában. Ezen a világon valójában senkinek semmiféle joga nincs. Csak annyi, amennyit ki tud erőszakolni magának, és amihez a végsőkig ragaszkodni tud. És ezeket is rendszerint csak úgy tudja megszerezni magának, ha elveszi őket másvalakitől. Ne kérdezd, miért van ez így. Csak azt tudom, hogy így van. És ha valaki ragaszkodni akar valamihez, vagy meg akar szerezni valamit, akkor ezzel számolnia kell. Észre kell vennie, hogyan szerezték és őrizték meg mások azt, amijük van, aztán meg kell tanulnia, hogy ő is ugyanazt csinálja. A legjobb módszer, ezt alkalmazzák a legtöbben és leggyakrabban a politikában. Összebarátkoznak valakivel, akinek befolyása van, aztán kihasználják ezt a befolyást. Magam is így csináltam. (...) De én nem akarom elhinni, hogy csak így lehet boldogulni. Mert ha igen, akkor szart sem ér az ember. Ha nincs valaki a háta mögött, akkor egyszerűen senki?
Kézen fogva álltok be a sorba, mosolyogva figyelitek, ahogyan pusztul és ég ez a Föld, gyermekek sírnak a sarkon. Elhagyott életek, haldokló emberek kiáltására ébredek minden éjjel. Gyertyáktól világító autóutak, vonat alatt eltűnt lelkek, mélybe zuhant testek kiáltására ébredek minden éjjel. Összenyom a tér, fertőzött ez a világ. Hova veszett szemetek csillogása? Nézzünk egymásra, magunkba, emberek!
Az igaz, hogy olyan világban igyekszünk élni, ahol hasonlóan ahhoz, hogy próbáljuk elkerülni egymás kellemetlen szaghatásait, ugyanúgy lecsökkentjük az érzelmi megnyilvánulások lehetőségeit is: lenézzük a síró embereket, és a nyafogást, a hisztizést a maga jogán címkézzük. Emocionális dezodorokat alkalmazunk, érzelmileg közepes beállítottságra törekszünk a társadalmi élet összehangolt menete érdekében. Ez azonban csak eszmény, sajátos kulturális konvenció, amelyet az idegenek közötti interakciók megnövekedett száma, az ismeretlen emberek közötti állandó semleges kapcsolatlétesítés kényszere miatt követünk.
Emlékezz Epikuroszra: Ha kénytelen vagy a tömeg között élni, vonulj vissza önmagadba.
Olyan világban, olyan korszak kezdetén élünk, ahol és amikor semmi másban nem lehetünk biztosak, csak abban, hogy hatalmas változások vannak készülőben.
Facebook
Pinterest