Pléh Csaba

A pszichológus nem akkor működik jól, ha a pici dolgokban veszi le az emberek válláról a felelősség terhét, hanem akkor, ha a nagy dolgokban, a hosszan tartó konfliktushelyzetekben segít.

Kezdünk úgy élni, mintha nem tudnánk, hogyan kell egy gyereket bepelenkázni vagy megbüfiztetni. Mindent kiszervezünk, mindennek van szakembere. Ahelyett, hogy elengednék magukat, és bulikba járnának, hogy megismerkedjenek lányokkal, fiúkkal, sokan azt hiszik, hogy már ahhoz is professzionális tanács kell, hogy hogyan csípjenek fel valakit. Kezd kialakulni egy álszakértői társadalom, amely azt a benyomást kelti, hogy az ember köznapi életvitelében mindennek megvan a maga szakértője, pedig ez nem így van.

Az ember élete tel van pici kompromisszumokkal, pici szőnyeg alá söpört problémákkal, eltolt dolgokkal, halogatásokkal. Nagyon könnyű valakiben azt a benyomást kelteni, mintha a másik szinte átlátna rajta. Csak olyan általánosságokat kell szépen megfogalmazni, amelyek minden emberre igazak, csak nem szokás róla beszélni.

Nem minden csupán a bérezés kérdése. A kíváncsiság, a biztonság s a (szimbolikus) hatalom együtt mozgatja a kiválóakat.

Életünket vak erők, s nem a tudat és a megfontolás alakítják.

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ahol leplezni akarjuk érzelmeinket, akár úgy, hogy fizikailag és szociálisan kilépünk a helyzetből (elvonulunk sírni), akár úgy, hogy más társas viselkedéssel, például gúnnyal vagy iróniával palástoljuk az elsődleges érzelmi reakciókat.

Az ember észlény, és amiben s amikor nem az, abban és akkor is arra kellene törekednie, hogy észlény legyen.

A fejlődés alapvető jellemzője mindig az, hogy nem önmagában alakul, hanem sajátos tevékenységek és sajátos konfliktusok és válságok irányítják.

Azok közé tartozom, akik hisznek a haszon nélküli dolgok hasznában.