Idézetek a társadalomról
Mit is írna az ember egy ilyen nagy demokráciában? Nincs, amiben hinni lehetne, nincs, ami ellen lázadni lehetne.
Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.
A tévében haknizó celebeszek szokták csivitelni, hogy nem szeretnének "hagyományos" módon élni, nem szeretik a "hagyományos" dolgokat. Pedig a hagyomány nem más, mint több évezrednyi, sűrített tudás arról, mi az emberi, mi az üdvözítő.
Ez... ez a kor a zűrzavar kora. Nem tudjuk, miben hihetünk. És mindnyájan kutatunk valami után... Valami után, ami valahogy összefügg az emberi méltósággal. Talán nem is az orvosságot keressük, ami meggyógyítaná a világot, csak valamit... azt a valamit, ami biztosítaná az embert, hogy joga van a gyógyulást kutatni. Valami után kutatunk, ami a jósághoz és a könyörületességhez tartozik, hogy szerethessük szegény, szerencsétlen emberiséget. És nem azért, amilyenné egyszer majd lennie kell, hanem egyszerűen azért, amilyen. És mi mind, az egész világ, mind, akik ezt akarjuk, úgy össze vagyunk zavarodva. A zűrzavar kora... És én akár vissza is mehettem volna, hogy tovább harcoljak. Mert a szívem azt mondta rá, hogy igen, de az eszem meg azt mondta, hogy nem... És ma már kezdem azt hinni, hogy utolsó száz esztendőben túlságosan is az eszünkre bíztuk magunkat, és túl kevéssé a szívünkre. Annyit használtuk a logika méterrúdját, hogy közben elfelejtettük, hogy a szeretet anyaga megmérhetetlen.
Manapság alapkövetelmény: az életednek mindössze két szakasza lehet, gyermekkor és ifjúság. Utóbbi kábé hetven évig tartson! A középkorúság és az öregség nem játszhat a pályán. A fiataloknak nincs szükségük eleik tudására, élettapasztalatára, úgy hiszik, bárminek utánanézhetnek az interneten.
Az információ a társadalom gittje.
Mialatt osztályozni próbáltam a fajotokat, rájöttem, hogy ti nem is vagytok emlősök. Minden emlős ezen a bolygón ösztönösen egyensúlyra törekszik a környezetével, de ti, emberek, nem. Eljuttok egy területre, és elszaporodtok, egészen addig, amíg fel nem élitek az erőforrásokat. Csak úgy tudtok fennmaradni, ha új területre terjeszkedtek. Van egy másik organizmus is, amely ugyanezt a sémát követi: a vírusok. Az ember ragályos kór. A bolygó rákfenéje. Betegség.
Ugyanaz a tudós, aki kisgyermekének kezéből kikapja a gyufát - mert szereti és félti -, az emberiségnek - amelyet nem szeret és nem félt - odaadja a hidrogénbombát s a géntechnológiát.
A folyó talán nem folyna többé, ha tudná, hogy a patak kiszárad, de az ember nyugodtan eszik olyan emberek közelében, akik majd meghalnak éhen.
Miért ismételjük meg elődeink hibáit, amikor annyi új hibát kell még ejtenünk?
Rohadt ez a világ. Az értelmiség nem engedi meg magának, hogy jókedve legyen. A másik réteg nem engedi meg magának, hogy rosszkedve legyen. És egyik sem engedheti meg magának, hogy egy percre is kijózanodjék.
Az idők kezdetén kicsi volt az igazságtalanság. De minden újabb kis igazságtalanság hozzáadódott, bár önmagában egyiknek sem tulajdonítottak jelentőséget. És nézzétek, hova jutottunk.
Hogyan gyógyíthatnánk meg az emberiséget másképpen, mint hogy felmutatjuk előtte a világ minden romlottságát; hogyan tisztíthatnánk meg másképp a világot, mint hogy megértetjük vele, micsoda aljasságokra képes? Minden a megértésen múlik.
Az elfogulatlanságnál nincs nagyobb fokú tökéletesség, amelyre az emberiség vágyakozhat.
Az országoknak megvan a maguk válsága, mint a hegyeknek megvan a maguk tele. Egy túl hangosan mondott szó néha lavinát okoz.
Facebook
Pinterest