Idézetek a társadalomról
Sokkal inkább, mint valaha, az emberiség válaszút előtt áll. Az egyik ösvény a kétségbeeséshez és a végső reménytelenséghez vezet. A másik a teljes pusztuláshoz. Imádkozzunk, hogy bölcsen a helyes utat válasszuk.
Igazából az úgynevezett civilizáció frusztrál a legjobban, hogy egyáltalán nem vagyunk civilizáltak, állandóan szétzúzunk, gyilkoljuk egymást, és elpusztítunk mindent magunk körül. A civilizáció szerintem csupán törékeny illúzió.
Már fiatalon ráébredtem: az idők kezdete óta imádjuk szapulni a külső világot. Holott valamennyiünk műve, képmása a kor, amelyben élünk. Mert tettünk érte, vagy mert nem tettünk ellene.
Az erény olyan világot kér, miben nincsen rá szükség, hol nincs bűn, se szentség.
Ha az ember letép egy pitypangot, kettő nő ki a helyén. Ha úgy tetszik, a jelenség a mi kis börtönvilágunk botanikai megfelelője. Csukd le valamelyikőnket, helyette két másik lesz odakinn.
Húzok egy vonalat, és innentől kezdve azt nézem, ki mit csinál ma. Szerintem nincs is lehetőség más mércét használni, mert ha az egyébként valószínűleg jogos sérelmeinket hordozzuk életünk végéig, folyamatosan visszakényszerítjük magunkat a múltunkba, az indulatainkba és a keserűségeinkbe. Ha az ember nem elég intelligens, nem elég felnőtt ahhoz, hogy egy idő után képes legyen a saját múltját és megbántottságait távolságtartóan kezelni, abból az jön ki, ami ma Magyarországon van: feszültség, gyűlölködés, a másik ember semmibevétele.
Minden nemzedék azt képzeli magáról, hogy intelligensebb az előtte járónál és bölcsebb az utána következőnél.
Nem tudom, élnek-e emberek a Holdon, de ha élnek, akkor a Földet használják elmegyógyintézetnek.
Embernek lenni nehéz. Az emberi sors küzdelmet jelent, olyan életet, melyet a születéstől a haláláig végigkísér a félelem és a szenvedés. És ez mindjárt az idejövetel pillanatában kiderül. Manapság, amikor az élet értelmével együtt az eget is ellopták a fejünk fölül, nem illik erről beszélni. Minél sötétebb egy társadalom, annál kevésbé vállalja az emberélet tragikus valóságát, annál inkább próbálja becukrozni és színes papírba csomagolni a nehézségeket.
Az egész világ megváltozott. Csak a tündérmesék maradtak a régiek.
Erkölcsi és szellemi nagyságok helyett címlapsztárok, szappanmárkák vesznek körül bennünket. Az aki kapja, marja szellemisége dívik. Honnan is tudná a legtöbb ember, mi a különbség szeretet, szerelem és vágy között, ha a közvéleményben még a vezető tekintély és a politikus fogalma közötti különbség is tisztázatlan?
A mai társadalom olyan beteg, hogy nem szabad közösséget vállalni vele. Neked is azt tanácsolom: Járj magánúton!
Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodálatos lesz.
Minél több a rendelet, annál nagyobb a rendetlenség.
Amiről egy nemzedék álmodik, az a következő nemzedék számára már valóság.
Facebook
Pinterest