Petőfi Sándor

Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. (...) S mit tudják ők, mi az a dicsőség? S ha tudnák is, mi hasznuk van benne? Nincsen lap a történet könyvében, Ahol nevök följegyezve lenne. Ki is győzné mind fölírni, akik Tömegestül el-elvérezének? - Tiszteljétek a közkatonákat, Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

A madárnak nincsen olyan szárnya, Mint minőt a szerelem növeszt. El sem kezdem oly parányisággal, Mint a föld, hogy átröpüljem ezt.
Szállok én az angyalok kertébe, Föl az égre, pillantás alatt, S koszorúba fűzöm ott e kertnek Lángrózsáit, a csillagokat.

Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Életem most egyetlen kivánság: Megnyerhetni, lyányka, szívedet! Néha mégis csaknem azt ohajtom: Vajha ne szeretnél engemet.
Azt hiszem, hogy sorsom a tiéddel Összekötni vétek volna tán; Az enyém oly boldogtalan, oly bús, A tiéd oly boldog, oly vidám!

Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek.

Amióta szerelembe estem, Igazán, hogy féleszű vagyok. Szemkötősdit játszanak fejemben S falnak mennek a gondolatok.

Nem cseng a kard, nem dörg az ágyú, A rozsda-álom lepte meg; De tart a harc... a kard s az ágyú Helyett most eszmék küzdenek.

Ha látsz tört virágot útközepre vetve, Hervadó szeretőd jusson majd eszedbe.

Mikor látlak, mikor látlak, rózsám? Mikor leszesz megint közel hozzám? Vajjon mikor nézek már szemedbe, Szép szemedbe, hetedik egembe?

A betegséggel szomszéd a halál.

Gyógyulj meg édes, szép menyasszonyom! Mivé leszek, ha ajkaid helyett Fejfádat csókolok?
Itt hagynál engem? engem! és miért? Hogy minél elébb föl az égbe menj? Szebb lesz neked, szebb lesz velem a föld, Mint nélkülem a menny.

Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje.
Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép.

Fehér bor, szőke lyány, fényes nap Hatottak egykor lelkemig; Vörös bor, barna lyány, sötét éj, Kedvem most bennetek telik!